Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Fábri Zoltán AZ ÖTÖDIK PECSÉT című filmjének vetítése és beszélgetés Puzsér Róbert, kritikussal

  Holokauszt Emlékközpont Páva utca 39
Budapest, 1094 Magyarország
   

Fábri Zoltán AZ ÖTÖDIK PECSÉT című filmjének vetítése és beszélgetés Puzsér Róbert, kritikussal
2021. JÚNIUS 26. 17:00

Az Ötödik Pecsét
magyar filmdráma, 107 perc, 1976

Fábri Zoltán örökbecsű klasszikusa az átlagember képébe tolja a nagy filozofikus kérdést: zsarnoknak vagy rabszolgának jobb lenni, a döntést pedig Latinovits Zoltán könnyíti meg ördögi nyilasként.

Baráti társaság beszélget egy kocsmában. Kint dúl a nyilasterror, közben az oroszok már bombázzák Budapestet, de Király, a sznob könyvügynök, Kovács, a hívő asztalos, Béla, a pragmatikus kocsmáros, és a cinikusnak tűnő Gyuricza a marhaszegy elkészítéséről és a fasizmus igazságtalanságairól beszélgetnek. Másnap maguk is súlyos döntés elé kerülnek: behódolnak vagy ellenállnak a hatalomnak. A Sánta Ferenc regényéből készült film döbbenetes erejű példázat a mindenkori hatalom elnyomásában is az erkölcsöt választó kisemberről.

Fábri Zoltán filmjének az alakítások adják a gerincét, a legfontosabb szerepekben olyan nagyszerű színészeket láthatunk, mint a zseniális Őze Lajos vagy Márkus László. A legemlékezetesebb feladatot azonban Latinovits Zoltán kapta. Ő ekkor már rég a közönség kedvence volt, egy ennyire ellenszenves, majdnem ördögi karakter jókora szakítás volt korábbi munkáitól, de ezt is nagyszerűen oldotta meg, mint mindent. A megkínzott, már a kezdetektől halálra ítélt fogoly pedig az ekkor még nagyon fiatal Cserhalmi György.

A filmet követő beszélgetés vendége Puzsér Róbert, kritikus.

A program a Múzeumok Éjszakája rendezvény keretén belül valósul meg.

További információ és regisztráció: muzej.hu

Tovább az esemény oldalára »