Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

„ÉS AZ ORSZÁGBAN A TÖRÉKENY FALVAK” avagy mi hír vidéken – vidékről?

   

ZOOM LINK:

us02web.zoom.us/j/82716897486

Közéleti diskurzusokban rendre felvetődik az a tapasztalat, mely szerint a hivatalos (nevében közszolgálati) sajtó és a média egyoldalú tájékoztatása következtében a vidéken élő állampolgárok tömegeihez töredékesen vagy eltorzítva jutnak el az információk a magyar valóság megannyi fontos történéséről, jelenségéről. A kormányzati sikerpropaganda eltakarja a társadalom árnyékos oldalát, kritikus helyzeteit, s a változtatásra törekvő közszereplők megnyilatkozásait.

Civil erők szerveződnek több régióban a hiteles tájékoztatás érdekében. Ilyen például a „Nyomtass Te is!” című lap, s tudunk egyre több helyi közösségszervezési kísérletről is.

A fővárosi indíttatású Eleven Emlékmű csoport ezekről a hiánypótló kezdeményezésekről szervezett ONLINE beszélgetést június 10-re, 18 órai kezdettel.

A beszélgetőtársak:

L. László János, a a SozialMarie-díjas Nyomtass Te is alapító szerkesztője;

Tar Mihály dunántúli újságíró;

Derdák Tibor, a miskolci Dr. Ámbédkar középiskola vezetője;

Csontos Jánosné nyugalmazott iskolaigazgató Izsófalváról;

Varga Attila, egy észak-magyarországi falusi általános iskola nyugdíjas tanára, a helyi lengyel kisebbségi önkormányzat tagja.

A beszélgetés házigazdája:

Trencsényi László egykori palócföldi tanár, később a Miskolci Egyetem docense

Moderátor: Pataki Gábor

A Nyomtass te is újság oldala:
nyomtassteis.hu

Tovább az esemény oldalára »