Enyészpontok 3.0 Tárlatvezetés

  Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Dohány utca 2
Budapest, 1074 Magyarország
   

2019. január 6-án, vasárnap, 14.00-tól tárlatvezetés kerül megrendezésre az Enyészpontok 3.0 kiállítás keretei között, amely a Kádár kori zsidó identitást és antiszemitizmust dolgozza fel a képzőművészet eszközével. A kiállításról bővebben:

A címadó enyészpont többértelmű kifejezés. Egyszerre a centrális perspektíva képszerkesztésének szakszava és az elmúlás egyik szinonimája. Az Enyészpontok első, 2016-os kiadása Budapest olyan helyszíneire fókuszált, amelyek 1944-45-ben a nyilas hatalomátvétel és a német megszállás tragikus színterei voltak. A tavalyi Enyészpontok 2.0. a kortárs képzőművészet által kevéssé feldolgozott és reflektált, 1945–1948 közötti időszak történéseit járta körül. Ebben a történelmileg meghatározó három évben több olyan zsidókat érintő pogrom, vérvád és lincselés történt Magyarország-szerte, amelyeknek legfeljebb a történelmi kutatásokban vannak nyomai, de a legutóbbi időkig nem kerültek be a köztudatba.

Az Enyészpontok 3.0 a kora Kádár-korszak antiszemitizmusával és zsidó identitásával foglalkozik. A sorozat mostani része sok szempontból különbözik az elődjeitől. Egyfelől az eddigiek elsősorban online művészeti projektként működtek bemutatóval és kerekasztal-beszélgetéssel összefűzve. Az Enyészpontok 3.0 ezzel szemben nemcsak a szokásos tumblr felületen lesz elérhető, hanem klasszikus kiállítási formában is megjelenik. Másfelől tartalmilag is merőben különbözik az elődjeitől, hiszen a most tárgyalt időszakban nem a nyíltan erőszakos cselekményekre, gyilkosságokra reflektálnak a művészek, hanem sokkal nehezebben tetten érhető lappangó momentumokra. Széles körben elterjedt felfogás, hogy a Kádár-korszakban nem létezett zsidókérdés, nem volt antiszemitizmus. A résztvevő öt művész és egy művészettörténész azt vizsgálták, hogy milyen módon lehet árnyalni a kialakult képet.

Kiállítók:
Albert Ádám
Esterházy Marcell
Schuller Judit Flóra
Szabó Nóra
Szász Lilla
Véri Dániel

Kurátor: Don Tamás
Grafikus: Bozzai Dániel
Fordítás/Web: Sárai Vanda

A tárlatvezetés 2019. január 6-án 14.00-tól 15.00-ig kerül megrendezésre, Don Tamás, Szász Lilla és Véri Dániel vezetésével.
Helyszín: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár II. em.
1077. Bp. Dohány u. 2
Kérjük a főbejárat felől érkezzenek, 13.30-tól.

Támogató: Tom Lantos Intézet

********************************************************************
Please note that the language of the event will be Hungarian.

Guided tour of the Vanishing Points 3.0 Exhibition on January 6, 2019, 2 pm

Venue: Hungarian Jewish Museum and Archives, 2nd floor
2. Dohány street, Budapest, 1077.

More on the exhibition:
The term ‘vanishing point’ is of an ambiguous nature, on the one hand it is a technical term used to describe a linear perspective, while on the other hand it is also a synonym of fading away. The first edition of Vanishing Points in 2016 revolved around Budapest locations that were tragic scenes of the Arrow Cross rule and the German occupation. Vanishing Points 2.0 addresses the events that occurred between 1945 and 1948, a period less examined and reflected in contemporary art. During these three years—that are of historical significance—Jewish people were victims of a number of pogroms, blood libels, and lynchings all around Hungary, which today are only subject to historical study at best, but not part of common knowledge.

Vanishing Points 3.0 deals with the antisemitism and Jewish identity of the early Kádár-era. The newest part of this sequence differs from its predecessors in many aspects. The previous ones operated primarily as online art projects combined with a presentation and roundtable discussion. This time, Vanishing Point 3.0 will not only be available on the usual Tumblr page, but will also be exhibited in a more classical form. It will also be significantly different in its subject matter, as the artists don’t focus on the openly violent acts and murders of this time period, but they reflect on the those latent moments that are much more difficult to grasp. It is a widespread perception that there was neither a Jewish question, nor antisemitism in the Kádár-era. The five participating artists and one art historian examine how this established image of an era could be more nuanced.

Exhibitors:
Ádám Albert
Marcell Esterházy
Judit Flóra Schuller
Nóra Szabó
Lilla Szász
Dániel Véri

Curator: Tamás Don

Graphic designer: Dániel Bozzai

Translation/Web: Vanda Sárai
The exhibition is on view between December 14, 2018 and February 7, 2019.

Sponsor: Tom Lantos Institute

Ugrás az esemény oldalára »

JEvents Android JEvents IOS