Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Eleven Emlékmű Beszélgetőkör a Szabadság téren

  Szabadság tér Szabadság tér, Budapest, Hungary Magyarország
   

Emlékezés a fehér terror 100 éve bestiálisan meggyilkolt mártírjára, a szociáldemokrata pedagógus, újságíró Somogyi Bélára.

Moderál Trencsényi László

Beszélgetőtárs Kopcsik István, a Pedagógusok Szakszervezete egykori alelnöke

////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

Az Eleven Emlékmű csoportot a Szabadság téri, német megszállási emlémű elleni tiltakozás hívta életre. A csoport első flashmobja során a Szabadság téri emlékmű kijelölt helyszínére köveket, mécseseket, emléktárgyakat, valamint két fehér széket helyezett el. A székek a társadalmi párbeszéd szükségességét szimbolizálják. Később, amikor elkezdődött az emlékmű építése, a csoport 12 fehér széket tett ki a térre és elindította azt a beszélgetésfolyamot, amely azóta is tart. Kezdetben főleg a történelmi emlékezet és a társadalmi felelősség kérdéseiről beszéltünk, később – a székek és a résztvevők számával – a témák köre is bővült.

Az elmúlt közel hat évben minden fontos társadalmi kérdés szóba került. A beszélgetésekhez szakértő vendégeket hívtunk/hívunk, akik témafelvetéssel indítják el a diszkusszív folyamatot. A Szabadság téren folyó beszélgetések nyilvánosak, azokba bárki bekapcsolódhat. Az általános hozzáférés garantálja a vita spontaneitását, elevenségét és sokoldalúságát. A nyilvános térben alkalom nyílik olyan emberek találkozására, akik egyébként egymástól társadalmilag teljesen elszigetelten élnek. Márpedig a vélemények elmozdulására – amire a társadalmi változáshoz szükség van –, csak a különböző csoportok, kapcsolathálózatok érintkezési pontjain van esély. Ezeken a metszéspontokon természetesen feszültségek is adódnak, ezért a beszélgetéseket egyszerű moderációs szabályokkal igyekszünk mederben tartani.

A beszélgetést a demokratikus közösségi elvek szerint moderátor vezeti. (Bárki, aki jelentkezik, szót kaphat és a megszólalásra a jelentkezők sorrendjében kerül sor. A résztvevők kinyilváníthatják véleményüket kézjelzésekkel is, amiket a beszélgetés előtt egyeztetnek.)

A beszélgetés helyszíne akadálymentesen megközelíthető. Mivel szabadtéren van, az időjárásnak megfelelő öltözködés javasolt. Mellékhelyiség a közelben több vendéglátóipari egységben elérhető.

Rossz idő esetén az esemény meghirdetésében jelezzük az eltérő helyszínt. Téli időszakban az esemény az Emlékmű közvetlen közelében, a szökőkút előtti téren zajlik.

Az eseményen hang-, videó- és képfelvétel készülhet. A hangfelvétel eléréséhez kérjük írjon az alábbi email címre: [email protected]

A beszélgetéseink végén adománygyűjtés folyik a technikai eszközök pótlása és az Eleven Emlékmű fenntartása érdekében.

Tovább az esemény oldalára »

JEvents Android JEvents IOS