- Ez az esemény elmúlt.
e-Néző #04 – Gábor Sára: Kutyaportéka – kisvárosi kórkép – online

Az előadás riport- és dogmafilmes eszközökkel újraalkotott változata Barcsai Bálint rendezésében.
Nem közvetítünk színházi térben létező előadásokat. Olyan produkciókat mutatunk be, amelyek kifejezetten online médiumra születtek, vagy ott alakulnak újra. Azért és azzal a tudattal készültek, hogy a néző egy képernyő előtt ül. Visszanézni pedig nem lehet, csak akkor történik, amikor van: élő.
„Egy kelet-magyarországi kisváros lakóival beszélgettünk. Nem botrányt kerestünk, hanem kíváncsiak voltunk, milyen az élet egy ilyen településen, mik a problémák, törésvonalak. Kutatásunk során egy szociológus segített eligazodni a terepen. A polgármestertől eljutottuk az uzsorásig, a református lelkésznél ült a csapat egyik fele, míg a másikat egy szabadkeresztény szekta pásztora térítette, a cigánysorról pedig a cukrászdába siettünk, hogy elcsípjük a település utolsó zsidó lakóját. Megtapasztaltuk ennek a világnak az anomáliáit, beleláttunk a szépségeibe és a keserveibe. Ebből a közös élményből – történetek, alakok, helyzetek együtteséből – formálódott a képzelet szülte Büdöskút és lakóinak története.”
Szereplők: Békési-Szombati Anett, Hartai Petra, Horváth Dániel Dudu, Martinkovics Máté, Messaoudi Emina, Szabó Zola
Produkciós menedzser: Szőke Tímea
Látványtervező: Fekete Anna, Illés Haibo
Zenész: Horváth Dániel Dudu
Technikus: Bredán Máté
Dramaturg: Varga Zsófia
Szociológus: Bazsalya Balázs
Rendező munkatársa: Péter Benjámin
Rendező: Barcsai Bálint
Író, koncepció: Gábor Sára
Stream-technikai stáb:
Operatőr (és focus puller): Nyoszoli Ákos
Adásrendező: Barcsai Bálint
Az V. TITÁNium Színházi Szemle Trafó-díjas előadása.
JEGYINFÓ
online-trafo.jegy.hu/#/event