
- Ez az esemény elmúlt.
Daniel Zamir & Gábor Cseke (IL/HU) – Opus Jazz Club Budapest
Kedves Vendégeink!
Nitzan Bar váratlanul lemondta európai útját, így a március 11-i koncerten Daniel Zamir szaxofonost Cseke Gábor zongoraművész kíséri. Megértésüket köszönjük!
Budapest Music Center
—–
A tel-avivi születésű altszaxofonos és énekes, John Zorn felfedezettje, Daniel Zamir a klezmer, a liturgikus, tradicionális haszid zene, az indiai és nyugat-afrikai ritmusok keverékével kísérletezik, ezúttal a 21 éves őstehetség, Nitzan Bar gitáros társaságában, akit fiatal kora ellenére máris az Israel Jazz Orchestra gitárosaként ismerhetünk. Danielnek és Nitzannak nagyon hasonló az időérzékelése, ami már eleve egy erős, szinte telepatikus kapcsolatot hoz létre kettejük között. Együtt áramlanak térben és időben, hol szigorúan tartják magukat az ütemmutatóhoz, hol szabadon lebegnek felette, ledöntenek minden útjukba kerülő akadályt, míg végül mégiscsak pont időben és együtt érkeznek meg az Egyre. Debütáló albumuk 2020-as turnéjukat követően jelenik meg. Zamir és Bar duójának melodikus, vérpezsdítő zenéje igazi tavaszi felüdülést ígér a budapesti közönségnek.
Jegyek 2200 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában. Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni! Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható. Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni. Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani! Telefon: +36 1 216 7894
//
Dear Guests,
Due to a last minute cancellation by Nitzan Bar, Daniel Zamir will perform with pianist Gábor Cseke at Opus Jazz Club on March 11. We are looking forward to welcoming you at the concert.
Budapest Music Center
—–
Daniel Zamir is one of the great visionaries of Israeli jazz, mixing traditional Hasidic music with Indian and West African rhythms and much more. At Opus Jazz Club, Zamir will join forces with the 21-year old shooting star guitarist, Nitzan Bar, member of The Israel Jazz Orchestra. Daniel and Nitzan have a very strong and similar sense of time, which makes their connection so strong, it is telepathic. They float together in time and space, playing on the beat or over the beat, breaking the boundaries of the bar, and then landing right there together on the „one”.Their approach to improvisation is similar to as hey both strive for perfection, having their ideas expressed on the premise of precision, technique, knowledge and listening. Their unique energy creates a concert that has hard core jazz fused with Jewish elements, Arab concepts, Indian rhythmic secrets with jazz intellect that is both classic and modern.Their debut album about to be released in a few months, followed by 2020 tour.
Tickets are available for 2200 HUF on the spot, online at bmc.jegy.hu, and at InterTicket Jegypont partners across Hungary. Table reservations are automatically added during ticket purchase. For the best dining experience please arrive around 7pm. We hold reservations until 8pm. For more information, please call +36 1 216 7894
℗ BMC