- Ez az esemény elmúlt.
Cedakaritasz – a Bálint Ház önkéntes napja

CEDAKARITASZ – MI TETTEKKEL TÖRŐDÜNK!
✡ A Bálint Ház közösségének önkéntes napja ✡
A „Cedakaritasz” a héber „cedaka” (adakozás, jótétemény) és a görög eredetű latin „karitasz” (tiszta felebaráti szeretet) szó összetétele.
Az aktív társadalmi részvétel fontos zsidó érték, így mi is szeretnénk tenni azért, hogy a tikkun olam jegyében kicsit javítsunk a világon. 2016. november 27-én a nemzetközi Micve Nap / Mitzvah Day apropóján önkéntes napot szervezünk a Bálint Ház közösségének, amelynek keretei között a program célja szerint a világ különböző országaiban más-más szervezetekkel karöltve egyszerre, ugyanazon a napon valami jót cselekszünk. Ennek érdekében önkéntes csoportokat toborzuk, a jelentkezők pedig több helyszín és szervezet közül választhatják ki a hozzájuk legközelebb állót.
Az önkéntes nap lényege, hogy elsősorban ne pénz- vagy tárgyi adománnyal, hanem az időnkkel és munkánkkal támogassuk azokat, akik a mindennapokban is a rászorulók megsegítésén fáradoznak. És hogy a nap végén a jól megérdemelt jutalom se maradjon el, önkéntesenk egy közös vacsora során pihenhetik ki a fáradalmakat és oszthatják meg egymással tapasztalataikat.
✡✡✡ HELYSZÍNEK ✡✡✡
✡ Cseppkő Gyermekotthoni Központ ✡
Kézműves foglalkozás és közös játék az otthon lakóival
Kezdés: 13:00
Szabad helyek száma: 8
✡ Adománytaxi ✡
Adományok begyűjtése és raktári munka, ismerkedés a szervezet tevékenységével
Kezdés: 13:30
Szabad helyek száma: 10
✡ Újpesti Szeretetotthon ✡
Zenés foglalkozás az otthon lakóinak a Salom Klub KOHNCERTO Dalkörének szervezésében – MEGTELT
Kezdés: 14:00
Szabad helyek száma: 0
✡ Bálint Ház ✡
Közös vacsora az önkéntes csapatoknak – maceszgombóc leves és flódni
✡✡✡ JELENTKEZÉS ✡✡✡
Kérjük, hogy részvételi szándékotokat a választott szervezet megjelölésével a proaktiv@balinthaz.hu címen jelezzétek november 25-én délig. A részletekkel ezt követően jelentkezünk emailben.
Tovább az esemény oldalára »