Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Bevésett nevek – könyvbemutató, konferencia

  ELTE Bölcsészettudományi Kar Múzeum körút 4-8
Budapest, 1088 Magyarország
   

Egy évvel ezelőtt avatták fel az ELTE holokauszt- és második világháborús emlékművét a Trefort-kertben, ahova 199 egykori oktató és hallgató nevét vésték fel. 2015. november 17-én a Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácstermében mutatják be azt a kettős kötetet, melynek első része az emlékmű-pályázatra beérkezett terveket gyűjti egybe, második része pedig a megvalósult emlékmű avatásához kapcsolódó konferencia előadásait tartalmazza. A könyvbemutatót filmvetítés és kerekasztal-beszélgetések követik.

A 11 órakor kezdődő megnyitón Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere; Mezey Barna, az ELTE rektora és Borhy László, a Bölcsészettudományi Kar dékánja mond beszédet. A kötetek bemutatását követően levetítik az emlékműről elkészült filmet is. 

További program:

14 órától: Ki fér hozzá a múlthoz? kerekasztal-beszélgetés

Mikó Zsuzsanna (főigazgató, Magyar Nemzeti Levéltár)

György Péter (intézetigazgató, ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet)

Rainer M. János (oktató, Eszterházy Károly Főiskola)

Balázs Zoltán (oktató, Budapesti Corvinus Egyetem)

Frazon Zsófia (munkatárs, Néprajzi Múzeum)

Moderátor: Csonka Laura

15:45 órától: Csillagok, házak, egykor, s ma kerekasztal-beszélgetés

Gács Anna (oktató, ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet)

Lénárt András (történész, OSA Archívum)

Bálint András (igazgató, Radnóti Miklós Színház)

Lipcsei Szilárd (programvezető, OSA Csillagos házak)

Nyitrai Balázs (hallgató, ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet)

Moderátorok: Tiszai Orsolya, Csernay Dóra

Az emlékmű-pályázatot 2014 tavaszán írták ki. A nyertes tervet az MM-csoport jegyzi (Bujdosó Ildikó, Fajcsák Dénes, Lukács Eszter, Szigeti Nóra, Róth János, Szabó Levente, Albert Farkas és Polgárdi Ákos). Az egyetem épületének téglafalából kikapart habarcs helyére – olyan magasságban, amely az olvasást lehetővé teszi – a Trefort-kerten végigfutó bronzcsíkot helyeztek el az áldozatok nevével. A folytonos csík körbeöleli az egyetemet, középpontjában megemlékező felirat került a falra. Az emlékmű idén elnyerte a Média Építészeti Díja különdíját, valamint a Budapesti Építészeti Kamara Nívódíját is.

Az emlékmű avatásához kapcsolódó tavalyi konferencián Mezey Barna rektor így fogalmazott: „ideje megtudnunk, mi történt a falak között, kik hiányoznak, hiszen életük és haláluk akkor is befolyásolja mindennapjainkat, ha keveset vagy éppen sokat tudunk róluk.” A 2014. november 12. és 13. között rendezett eseményen a megnyitó előadásokat Komoróczy Géza, György Péter, Csonka Laura és Szabó Levente tartotta. A konferencián többek között Egyetemünk rendkívül összetett, széttartó sorsokat magába foglaló 1914 és 1945 közötti történetéről, az emlékezet közösségi és személyes narratíváiról, valamint a művészet múltfeldolgozásáról is szó volt.

Tovább az esemény oldalára »

JEvents Android JEvents IOS