Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Berek táján innen, a héber Tállyán túl

  Tállya Tállya, 3907 Magyarország
   

A Kerekdomb fesztiválon tartandó, a Tokaj hegyaljai zsidóság történetéről szóló előadásom kapcsán kerestem fel Tállya községét. Ott szomorúan kellett konstatálnom, hogy az egykori helyi zsidóság múltját tükröző emlékekből már csak a falu közigazgatási határában, az elhagyott és gondozatlan állapotú zsidó temető maradt meg, melynek létezéséről még a helyi lakosok sem mind tudnak.
Pedig a tállyai zsidó temető sok szempontból is is különleges, elhelyezkedése is figyelemre méltó. Az erdős, bozótos, patakok között megbúvó nyughely két cádik, azaz csodarabbi, Rosenbaum Gerson (a Mesiv Devarim szerzője) és fia, Lipót sírjait is rejti.
A sírkert egyedi aurával, szokatlan fekvéséből adódóan rendkívül pozitív, spirituális kisugárzással rendelkezik.

A TEMETŐ RANGJÁHOZ ILLŐ ÁLLAPOTÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSÁRA INDÍTOTT ÖNKÉNTES MUNKÁNKHOZ MINDEN ÖNZETLEN SEGÍTSÉGET ELFOGADUNK!

Legyen az jótanács, ötlet, használható kapcsolat, adomány, fizikai munka, stb.

Kedves Érdeklődők!
Kérjük, olyanok jelezzék a részvételüket az eseményen akik ténylegesen el kívánnak jönni, mert az értékmentő (és teremtő) munkához az eszközök, a tervezett étel-ital mennyiségének, és a csoportos személyszállítás megszervezéséhez biztos létszámok szerinti kalkuláció szükséges.

Kérjük a jelentkezőket, hogy részvételi szándékukat névvel és telefonszámmal a [email protected] jelezzék, „Tállya” tárggyal.

Figyelem! A munkához kellő öltözetben jöjjenek, zárt cipő, hosszú nadrág, munkakesztyű.

A munkához az eszközöket a Tállyai önkormányzat biztosítja, azonban ezek korlátozott száma miatt,akinek van lehetősége, az hozhat saját szerszámot is. Amire szükség lehet: gereblye, ásó, kapa, csákány, metszőolló, ágvágó. Profibbak, ha tudnak, hozhatnak kézi vagy motoroskaszát, láncfűrészt is. A résztvevők az eszközöket a saját felelősségükre használják!

Az esemény ideje alatt üdítőkről, frissítőről a szervezők gondoskodnak, illetve a napi egyszeri ingyen ebéd is szervezés alatt áll.
Szállás Tállyán a temetői projekt idejére már sajnos nincs.
A tállyai temető rendberakása egybeesik a Tállyán zajló Kerekdomb fesztivállal, így a résztvevők kulturális programokkal is töltődhetnek. A fesztivál programját ide kattintva találják:
www.facebook.com/kerekdombfeszt/

In English:

I visited the village of Tállya in connection with my presentation on the history of the Jews of Tokaj Hegyalja to be held at the Kerekdomb festival. There I had to sadly realize that from the once thriving Jewish community of Tállya, only the abandoned and neglected Jewish cemetery remained a few kilometres from the village, that not even the locals know about. Although the Jewish cemetery in Tállya is very unique for many reasons, its location is also remarkable. The wooded, bushy resting place among the streams also hides the graves of two tzadikim – wonder rabbis, namely the famous Rosenbaum Gerson (author of the Mesiv Devarim) and his son, Lipót. The graveyard has a special aura, and due to its unusual location, it has an extremely positive, spiritual radiance.
WE ACCEPT ALL VOLUNTARY ASSISTANCE FOR OUR VOLUNTEER WORK TO RESTORE THE CEMETERY’S STATUS!
It can be an advice, an idea, networking, a donation, physical work, and so on.
Dear Interested Parties! Please indicate your participation in the event those who actually wish to come, because the value-saving work requires an exact calculation for the equipment, the amount of food and drink, transport, etc and for that we need to know be sure about the number of volunteers.Applicants are kindly requested to indicate their intention to participate by name and telephone number at [email protected], with subject „Tállya”.
Attention! You should come to work in appropriate clothing, closed shoes, long pants, work gloves.The tools for the work are provided by the local government of Tállya, however, due to the limited number of them, those who have the opportunity, can bring their own tools. What you may need: rake, spade, hoe, pickaxe, secateurs, pruner. The more professional volunteers, if they can, can also bring their hand or motor mower, chainsaw.
Participants use the tools at their own risk!
During the event, refreshments will be provided by the organizers, and a free lunch once a day is currently being organized. Unfortunately, there is no accommodation in Tállya for the time of the cemetery project (in the surrounding villages there are!). The cemetery project will be the same time as the Kerekdomb Fesztivál in Tállya, so the participants can also spend time with cultural programs. www.facebook.com/kerekdombfeszt/

Tovább az esemény oldalára »