Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Bankár volt, a hátrányos helyzetűek támogatója lett

  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest, 1065 Magyarország
 

Küllői Péter bankár volt, de évekkel ezelőtt visszavonult az üzleti élettől, hogy hátrányos helyzetű és beteg gyerekeket segítsen. Küllői Péter jó ember. Szerinte jónak lenni könnyű. Akivel beszélget: Csáki Judit.

Portrék másképpen – közéleti párbeszéd olyan személyiségekkel, akik szerint a közélet a közé.

E heti vendégünk Küllői Péter. Hogy miért is érdekes ő?

Bankárként komoly nemzetközi karriert hagyott maga mögött 2000-ben, egy nemzetközi bank londoni ügyvezető igazgatója volt, amikor hazatért, és energiáit, kapcsolatait és vagyonát a Bátor Tábor nemzetközi szervezet hazai fölépítésére fordította. 

Bátor tábor

Vannak elképzelései arról, hogyan kell átláthatóan, perspektivikusan, koncepciózusan működtetni a gazdaságot, a bankot, a beteg gyerekek üdültetésére, szellemi-fizikai jóllétére hozott létre alapítványt. Vannak tapasztalatai arról, milyen nehézségeket kell leküzdeni és hogyan. Vannak eszméi arról, mit jelent a jó, tartalmas élet – az embernek, a közösségnek, a társadalomnak.

Erről, ezekről fogja őt kérdezni Csáki Judit. És arról is, mit gondol “a mi országunkról”, milyen esélyeket lát a közeli és távolabbi jövőben arra, hogy jobb életünk legyen.

 

Jegy


Belépő: 900 Ft
Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 700 Ft; Nyugdijas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 700 Ft
Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes.
Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes.
Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a [email protected] címen. Ha ír a rendezvényről, ingyenes belépést biztosítunk.

JEvents Android JEvents IOS