- Ez az esemény elmúlt.
Bálint Irodalmi Szalon – Radnóti Miklós

A Bálint Irodalmi Szalon második évadának negyedik alkalmán Radnóti Miklósról beszélgetünk.
„Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,
úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,
vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;”
Radnóti költészete az idillre való vágyakozás és valóság rettenetének kereszteződésében áll, az emberi lét peremére szorulva, de vágyva a mindenkit megillető emberi sorsra szólal meg a költő a háborús évek és az emberirtás idején. A Bálint Irodalmi Szalon novemberi beszélgetésén Radnóti életművéből szemezgetünk és megidézzük emberi és költői alakját versei segítségével.
Bálint Irodalmi Szalon címmel klasszikus beszélgetős irodalmi szalont indítunk Diószegi Endre és Szántó Eszter szervezésében. A szalonban az irodalom óriásait szeretnénk megidézni prózai és lírai szövegek közös olvasásával és a róluk való beszélgetésekkel. A havi rendszerességgel megvalósuló program a szabad eszmecsere és gondolkodás helyszíne szeretne lenni. Itt lesz helye a vitának, észrevételeknek és a közös gondolkodásnak. A szerzők és műveik köré szerveződő beszélgetések mellett kellemes zenékkel és az irodalmi kávéházak hangulatát idéző finom kávéval várjuk vendégeinket.
Belépő: 900 Ft, diákoknak ingyenes
Jegyvásárlás és foglalás 👉 www.balinthaz.hu/balint-irodalmi-szalon
További alkalmak és témák:
Januári – Heltai Jenő
A szervezőkről
Szántó Eszter vagyok, a Bálint Irodalmi Szalon szervezője, ötletgazdája. A gimnáziumban meghatározó élményem volt Diószegi Endre, a Dió, irodalom órái. Akkor szerettem meg igazán az olvasást, pedig nem kímélt minket, rengetget kellett olvasnunk és beszélgetnünk, vitatkoznunk az órákon. Megéltem, hogy lehetnek kérdéseim, megoszthatom a gondolataimat és mindig kapok választ. Jó visszagondolni azokra az órákra. Azt gondolom, hogy felnőttként is van miről beszélnünk, lehetnek kérdéseink és felfedezhetjük az olvasás élményét. Nagyon örültem, amikor a Dió rögtön igent mondott erre a lehetőségre.
Diószegi Endre vagyok, a budapesti Ady Endre Gimnázium tanára. Három évtizede tartok irodalomórákat fiatalabb és idősebb diákoknak. Egy esztendővel ezelőtt iskolánk 30. születésnapján meghívtuk régen végzett tanítványainkat, hogy üljenek vissza az iskolapadba és legyenek részesei „nosztalgia-óráknak”, azaz régi tanáraikkal beszélgessenek, most már felnőtt fejjel irodalomról, történelemről, matematikáról, fizikáról és általában a világ dolgairól. Nagy siker volt. Ez adta az ötletet a Bálint Irodalmi Szalon megszületéséhez. Az pedig, hogy egykori tanítványommal, Szántó Eszterrel közösen szervezhettük meg a Szalont, különösen szívmelengető számomra. Szeretettel várunk tehát minden érdeklődőt, aki szívesen beszélget fontos és nagyszerű dolgokról a Bálint Irodalmi Szalonban.
(Diószegi Endre magyar-történelem szakos tanár, tankönyvíró, számos televíziós ismeretterjesztő műsor közreműködője (Repeta, Válaszd a Tudást), a sulinet Digitális Tudásbázis irodalom anyagának szerzője és projektvezetője, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság alelnöke.)