Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Balagan Irodalmi Szalon⎢Ártatlanok Felolvasószínház

  Balagan Akácfa u. 47
Budapest, 1072 Hungary
   

» Balagan Irodalmi Szalon «

Ártatlanok – Felolvasószínház
– Levelek a Kner család életéből (1938 – 1946) –

A Balagan Irodalmi Szalon egy rendhagyó felolvasószínházzal nyitja meg képzeletbeli kapuit a Mazel Tov ház első emeletén. A Zsidó Művészeti Napok szervezésében egy nagymúltú művészdinasztia életébe tekinthetünk be ezen az irodalmi esten.
Várunk Benneteket szeretettel január 6-án 19 órától decens lobbynkban a Balagan Irodalmi Szalon keretében.

– – –

„Lehetetlen, hogy azért, amit végeztem és létrehoztam, a halálosítélet legyen a jutalmam, kedves Miklósom. Ártatlannak érzem magam. Sok álmatlan éjszaka keserves kínlódásába került, amíg azt a feltett kérdést: a magyar népnek szüksége van-e az én pusztulásomra, jobb lesz-e neki, ha elpusztulok, használok-e neki azzal, ha elveszek, eldöntöttem. Rájöttem, hogy nem használ neki. Sőt.” – írta Kner Imre 1939 januárjában egyik barátjának.

Előadásunk szöveganyagát a Levelek a Kner család életéből 1938-1949 (2023) című kötetből válogattuk. A nagy múltú, világhírűvé vált gyomai nyomdász- és művészdinasztia életébe nyújt bepillantást. Kner Izidor Gyomán, Budapesten és Chicagoban élő leszármazottainak levelei katartikus erővel idézik meg egy magyar zsidó család tagjainak a II. világháború előtti, alatti és utáni életesélyeit, elsősorban a menni vagy maradni kérdésére adott válaszait, az Amerikába beilleszkedés élményét, a Holokauszt áldozatainak és túlélőinek tragikus sorsát.

Az előadás szöveganyagának kialakításában közreműködött az eredeti 700 oldalas könyv leveleinek válogatója, Erdész Ádám történész-levéltáros és Szil Ágnes író.

» Szereplők

Kner Albert – Hirtling István
Kner Erzsébet – Hegyi Barbara
Kner Imre – Hegedűs D. Géza
Kner Endre – Szántó Balázs
Kner Zsuzsa – Waskovics Andrea
Kner Mihály – Szántó Balázs
Narrátor I. – Waskovics Andrea
Narrátor II. – Hegedűs D. Géza

Dramaturg: Elek Tibor
Rendezőasszisztens: Szládek Kata

Rendező: Hegedűs D. Géza

» Maximális létszám: 45 fő

» Jegyár: 9900 HUF/fő
Vendégeinket az előadás szünetében 1 cocktail /1mocktail fogyasztására invitáljuk bárunkban.

» REGISZTRÁCIÓ
Az esemény előzetes regisztrációhoz és a részvételi díj teljesítéséhez kötött – további információk és regisztráció: Facebook üzenetben vagy a reservation@balagan.hu email címen.
A tárgyban kérjük jelöljétek, hogy ‘Balagan Irodalmi Szalon’.

» TÁMOGATÓK, SZAKMAI PARTNEREK
VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata
Gyulai Várszínház
#balaganbudapest #balaganirodalmiszalon #akácfa47

Tovább az esemény oldalára »