
- Ez az esemény elmúlt.
Baán Lászlóval, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójával beszélget Csáki Judit a Bálint Házban
A mi országunk. Portrék másképpen – közéleti párbeszéd olyan személyiségekkel, akik szerint a közélet a közé.
„Baán László többek szerint sokáig a Fidesz kultúrpolitikájának egyik, a háttérből meghatározó embere volt – én a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottságának tagjaként ismertem meg, ahol számos ügyben bízni lehetett szigorúan szakmai ítéleteiben. Aztán néhány év „nem-tudom-hol-volt” után a Szépművészeti Múzeum igazgatója lett, amelyet rövid idő alatt „fölmenedzselt” az európai múzeumi térképre. Most a leendő múzeumi negyed kormánybiztosa, valamint a frissen hazakerült Seuso-kincsek megvételében is fontos szerepet játszott. Mindenről fogom kérdezni – és ahogy ismerem, válaszolni is fog.” (Csáki Judit)
A sorozatról:
Itt élünk, ma élünk itt; ebben az országban, ebben a városban telnek a hétköznapjaink és az ünnepeink. Beszélgetőtársaimnak a kultúra mindennapi kenyere, a hazánk – szintén. A maguk eszközeivel küzdenek azért, hogy jobb legyen, nemcsak nekik, hanem mindenkinek. És közben ők maguk, tevékenységük vagy műveik a szélesebb közönség számára is láthatók, hozzáférhetők – ismeretlen ismerőseink. A Bálint Ház beszélgetés-sorozatában róluk, életükről is szó esik, de szándékunk szerint elsősorban közös dolgainkról cserélünk eszmét. Arról, ami mindannyiunkat körülvesz; legyen az a látható környezetünk, Budapest utcái, épületei, a köztünk élő szegények, és a média, a színház, a könyvek – vagy a láthatatlan: múltunk és jövőnk, gondolataink. Beszélgetünk. Közös dolgainkról, férfiak és nők, zsidók és katolikusok, vallástalanok és hagyománytisztelők, mi mind, akik itt élünk, ma élünk itt, mert ez a mi országunk.
Jegy
Belépő: 900 Ft
Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 700 Ft; Nyugdijas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 700 Ft
Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes.
Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes.
Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a [email protected] címen.