- Ez az esemény elmúlt.
Az Úr nevében
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása.
Kereszténység és iszlám. Kerítés és európai demokrácia. Férfiak és nők. Szerelem és szenvedély. Szerelem és gyűlölet. Szenvedélyes gyűlölet. Ez egy politikailag brutálisan inkorrekt előadás.
A ‘balliberális’ koncepció nem létezik. A lusták és a jobboldaliak találták ki, hogy leírják velük ellenségeiket. A produkció a zsidó-keresztény kultúrhagyomány védelme – vagyis a keresztény Európa védelme. Önpusztítás árán is. A demokrácia elpusztításának árán, mint a társadalmi és emberi szabadság egyetlen formája. Cél, hogy minél közelebb kerüljünk a szakadék széléhez. Senkinek sincs igaza, csak és kizárólag nekünk. Az életmódunk elfogadhatatlan a közeledő vallási kultúra számára. Nincs megoldás. Csak a leszámolás a másikkal. És önmagunkkal. A menekültekkel nincs semmi probléma, amíg közelebbről meg nem vizsgáljuk őket. Szeretjük őket, amíg a régi téglagyárakba vannak zárva, melyek illegális befogadóközpontokként működnek. De nem számítanak különösebben. Az iszlámot is csak addig kedveljük, amíg Egyiptomban nyaralunk.
Vége a toleranciának. Ideje, hogy elfogadjuk önmagunkat annak, amik vagyunk.
Az előadás két nagy vallási kultúrát állít szembe egymással, Európa határán, a híres magyar kerítés mellett, melyek úgy tesznek, mintha nem ismernék egymást… És nem is ismerhetik, amíg nem látják a másikat egy mesterlövész célkeresztjében. Mi sem ismerjük. Egészen addig, amíg be nem lépnek a hálószobánkba.
És mindezek közt ott áll az ember. Az egyén. Az individuum. És állást kell foglalnia.
„A gyűlölet foglalkoztatott, minden szinten, a hétköznapi-, a magánéletben, a legintimebb helyzetekben, amikor az emberek akár egy vallási etikai rendszerre hivatkoznak, de teljesen mást mutatnak a magatartásukkal. Ezt megvizsgálhatjuk a menekültáradat vagy migránskrízisen keresztül is. […] Az előadásban összeütközik két kultúra, ugyanakkor nem kifejezetten a kereszténységről és az iszlámról szól, hanem az emberről, a paradoxonokról, azokról a helyzetekről, amiket tapasztalunk és nem látjuk a végkifejletét, ettől pedig egyfajta apokalipszis-érzésünk is lehet. Látjuk azt, hogy Európa átformálódik és már politikailag sem kell korrektnek lenni. […] Egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy lehet „rosszfiúnak”, negatívnak lenni és ez legitimmé válik. Egy lényeges paradigmaváltás zajlik, bizonyos értelemben elérkezett a „rosszfiúk” ideje. Ez talán szimpatikusnak tűnik, ugyanakkor viszont félelmetes, mert sose tudhatjuk, hogy melyik oldalon, az üldözött vagy az üldöző oldalán találjuk magunkat.”
Urbán András az előadásról – Lukács Melinda: „A gyűlölet foglalkoztatott”, Magyar Szó
„Az előadás középpontjában az individuum, az egyén áll. Hiszen minden embernek előbb-utóbb állást kell foglalnia ezekben a kérdésekben. Ez az előadás egy végtelenül dinamikus, izgalmas és szellemes produkció a maga módján, ami a politikailag nem korrekt magatartásra épül: nem cenzúrázza önmagát, a legkeményebben mondja ki a dolgokat, akár a szereplők, akár az előadás üzenete, épp azt a mellébeszélést próbáljuk meg lesöpörni, ami általában történik […] Az előadásban sok olyan dolog hangzik el, amivel emberként lehet, hogy nem tudunk egyezni, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor rájövünk, hogy ezek azok a gondolatok, amelyek már nekünk is eszünkbe jutottak, akár fölvállaljuk, akár nem.”
sorsi: Mellébeszélés nélkül, Magyar Szó
Rendező: Urbán András
Játsszák: Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek, Nagyabonyi Emese
Dramaturg: Gyarmati Kata
Koreográfia, színpadi mozgás: Vedrana Božinović
Zene: Irena Popović Dragović
Látvány: Urbán András
Díszletkivitelezés: Željko Piškorić
Jelmez: Marina Sremac