Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Az ellenállás festészete – beszélgetés

  2B Galéria Ráday utca 47
Budapest, 1092
   

Emlék, mű, emlékmű: kortárs művészet és emlékezetpolitika
Az Eleven Emlékmű és a 2B Galéria közös programsorozata 2018. január 23-tól február 15-ig.

Nemes Csaba festőművész számos művészi-politikai tiltakozás és kezdeményezés (a Ludwig-lépcső elfoglalása, a Szabad Művészek MMA-ellenes akciói, az Eleven Emlékmű) kreatív résztvevője. Személyes művészete is szorosan kötődik a társadalmi-közösségi ellenállás ügyeihez és aktivitásaihoz.

Beszélgetésünk első felében három különleges projektjéről mesél, közöttük a Hotel Metropol idővonal c. emlékezet-tárgyú képsorozatáról, illetve a migránsellenes magyar-szerb határzárat tematizáló Anyacica c. monumentális festményéről. Szó esik most zajló egy hat ország művészeinek részvételével zajló nemzetközi művészprojektről is.

Vele együtt keressük a választ arra a kérdésre, hogy miként működhetnek együtt civilek és kortárs művészek egy jobb Magyarország megteremtésében?
Házigazda: Rényi András

Az Eleven Emlékmű (EE) létrejötténél 2014 márciusában kortárs képzőművészek – Jovánovics György, Kicsiny Balázs, KissPál Szabolcs, Nemes Csaba – is bábáskodtak, majd hamarosan számos alkotó (Eperjesi Ágnes, Tarr Hajnalka) csatlakozott hozzá, ill. alkalmi szerepet vállalt (Borsos János és Lőrinc Lilla, stb.) demonstrációink kreatív tervezésében és kivitelezésében, vagy meghívott vendégként (Monhor Viktória, Esterházy Marcell) jött el eleven körbe. Az EE projekt hivatalos programjává vált az első Off Biennálénak, több külföldi kiadványban is a „részvételi művészet” egyik kortárs példájaként hivatkoztak rá. Mivel az EE civil közösségét túlnyomórészt nem művészek alkotják, projektünk kiváló terepet nyújt művészek és nem-művészek közös együtt-gondolkodására olyan égető kérdésekben, mint nemzeti közösség, társadalmi emlékezet és a művészet politikai felelőssége. Ennek jegyében – a Nyílt Társadalom Alapítvány támogatásával – háromhetes programsorozatot szervezünk a 2B Galériában, amelynek keretében többek között KIsspál Szabolcs, Eperjesi Ágnes és Nemes Csaba lesz beszélgetőkörünk vendége.

Az eseménysorozat tervezett programja a következő:
2018.01.23 Kisspál Szabolcs,
2018.01.25 Boross Géza családtörténet,
2018.01.30 Eperjesi Ágnes
2018.02.01 Nemes Csaba
2018.02.13 Csongovainé Zsákai Piroska családtörténet
2018.02.15 Kálmán Zsuzsanna családtörténet
2018.02.28 Sárosdi Lilla

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

Az Eleven Emlékmű csoportot a Szabadság téri, német megszállási emlékmű elleni tiltakozás hívta életre. A csoport első flashmobja során a Szabadság téri emlékmű kijelölt helyszínére köveket, mécseseket, emléktárgyakat, valamint két fehér széket helyezett el. A székek a társadalmi párbeszéd szükségességét szimbolizálják. Később, amikor elkezdődött az emlékmű építése, a csoport 12 fehér széket tett ki a térre és elindította azt a beszélgetésfolyamot, amely azóta is rendületlenül tart. Kezdetben főleg a történelmi emlékezet és a társadalmi felelősség kérdéseiről beszéltünk, később – a székek és a résztvevők számával – a témák köre is bővült.

Az elmúlt három évben minden fontos társadalmi kérdés szóba került. A beszélgetésekhez szakértő vendégeket hívtunk/hívunk, akik témafelvetéssel indítják el a diszkusszív folyamatot. A Szabadság téren folyó beszélgetések nyilvánosak, azokba bárki bekapcsolódhat. Az általános hozzáférés garantálja a vita spontaneitását, elevenségét és sokoldalúságát. A nyilvános térben alkalom nyílik olyan emberek találkozására, akik egyébként egymástól társadalmilag teljesen elszigetelten élnek. Márpedig a vélemények elmozdulására – amire a társadalmi változáshoz szükség van –, csak a különböző csoportok, kapcsolathálózatok érintkezési pontjain van esély. Ezeken a metszéspontokon természetesen feszültségek is adódnak, ezért a beszélgetéseket egyszerű moderációs szabályokkal igyekszünk mederben tartani.

A beszélgetést a demokratikus közösségi elvek szerint moderátor vezeti. (Bárki, aki jelentkezik, szót kaphat és a megszólalásra a jelentkezők sorrendjében kerül sor. A résztvevők kinyilváníthatják véleményüket kézjelzésekkel is, amiket a beszélgetés előtt egyeztetnek.)

A beszélgetés helyszíne akadálymentesen megközelíthető. Mivel szabadtéren van, az időjárásnak megfelelő öltözködés javasolt. Mellékhelyiség a közelben több vendéglátóipari egységben elérhető.

Rossz idő esetén az esemény meghirdetésében jelezzük az eltérő helyszínt. Téli időszakban az esemény egy zárt, fűthető Eleven pavilonban, az Emlékmű közvetlen közelében, a szökőkút előtti téren zajlik.

Az eseményen hang-, videó- és képfelvétel készülhet. A hangfelvétel eléréséhez kérjük írjon az alábbi email címre: [email protected]

Tovább az esemény oldalára »