Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Az antifasiszták közösségét tömörítő Magyar Antifasiszta Liga felhívása

   

A visszahúzódó hallgatás útja tovább nem járható. Másra nem számíthatunk, a fasizmus térnyerésével szembeni harc ügyét most már saját kezünkbe kell vennünk. Gyertek el az újnyilas erőszakszervezet létrehozásának megalapozására irányuló szervezkedéssel szembeni demonstrációra!

A fasiszta szellemiségű, a nyilas vészkorszak szimbolikáját, saját jelképükként megjelenítő csoportok az ordas eszméik terjesztése, a minden jóérzésű embert felháborító nyílt provokációk mellett, most már egy erőszakra szervezett horda, az úgynevezett Magyar Gárda szervezésébe is belefogtak.

Augusztus 25.-én zászlóbontásként, az egykori nyilas pártszolgálatos gyilkosokra emlékeztető egyenruhába öltöztetett „gárdistákat” szándékoznak felesketni a hazai politikai erők egy részének nyílt, vagy burkolt támogatásával, más részének gyáva és tehetetlen, hallgatólagos asszisztálása mellett. Elképesztő módon történne pedig mindez, közvetlenül a Magyar Köztársaság Elnökének Hivatala előtt, a Szent György téren…

A fasiszta-náci-nyilas előretörést meg kell állítani!

Eljött az ideje, most már meg kell mutatni a mindeddig csendes többség elszántságát, eltökéltségét, hogy megvédi a demokráciát, a szabadságot, az alkotmányos jogrendet! Ha kell, az ennek védelmére felesküdött állami méltóságok nélkül is! Kifejezésre kell juttatni a józan magyar társadalomnak a nácizmus reinkarnációját célzó kísérlettel szembeni kategorikus elutasítását.

Barátaink! Demokraták!

A visszahúzódó hallgatás útja tovább nem járható. Másra nem számíthatunk, a fasizmus térnyerésével szembeni harc ügyét most már saját kezünkbe kell vennünk.

Gyertek el az újnyilas erőszakszervezet létrehozásának megalapozására irányuló szervezkedéssel szembeni demonstrációra!

Várjuk antifasiszta érzelmű honfitársainkat

Augusztus 25.-én 14:00 órakor, a

Várpalota alatt, az Attila út oldalán, a Dózsa György téren.

Vállvetve hozzuk valamennyi érdekelt tudomására szilárd eltökéltségünket:

SOHA TÖBBÉ FASIZMUST

Mazsihisz news
Tovább az esemény oldalára »