Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Alija – Könyvbemutató a Bálint Házban

  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest, 1065 Magyarország
 

Dobos Erzsébet életinterjúkat készített az Izraelbe alijázott magyar zsidók első generációjával, arról, hogyan építették fel az országot. A magánkiadásban megjelent könyvet Dr. Haraszti György történész mutatja be.

Mindeddig feldolgozatlan témára vállalkozott a szerző: arra, hogy életinterjút készítsen az Izrael Államba alijázott magyar zsidók első generációjának emlékeiről, arról, hogyan építették fel az országot. Dobos Erzsébet alapos kutatómunkát végzett a beszélgetések előtt, Erős-Hajdú Szilvia, az Új Kelet akkori főszerkesztőjének, valamint számos Izraelben élő barátjának segítségével sikerült harminc, 80-90 év közötti személyt találnia, akiket előzetes egyeztetés után 2014 nyarán otthonukban felkeresett.

A beszélgetések során körvonalazódnak közel 70 év eseményei: a cionista mozgalommal kijuttatott, többnyire árva vagy félárva gyerekek története, a fiataloké, akik 17-18 évesen kötöttek házasságot melyek azóta is tartanak,  a kibucok, ahol eleinte sátrakban és barakkokban laktak, mert még nem voltak házak, a személyes és közösségi sikerek, eredmények. Szerepelnek  a könyvben olyanok is, később, 1956 után, vagy a hatvanas évek elején alijáztak. Részletesen szó esik arról, hogyan szervezték meg az életet a kibucokban, majd később milyen változások következtek be, milyen volt az élet északon és milyen délen, a Negevben, vagy hogyan találták meg helyüket azok, akik Jeruzsálembe vagy Haifára kerültek.

A szerző gondolt azokra az olvasókra is, akik  nem különösebben járatosak a témában, ezért a személyes történetek előtt található rövid ismertetés az alija fogalmáról, a cionizmusról, a kibuc mozgalomról és Izrael Állam történetéről, valamint számos lábjegyzet is segít az értelmezésben.


Dobos Erzsébet egyetemi tanulmányait az ELTÉ-n végezte, orosz, spanyol és portugál nyelv és irodalom szakos tanár. A Budapesti Gazdasági Egyetemen tanít spanyol üzleti nyelvet és kultúraközi kommunikációt. Meghívott oktatóként Lorca szemináriumot tartott az ELTE Spanyol Nyelv és Irodalom Tanszékén, valamint 3 éven keresztül esszéírást tanított az amerikai UCLA egyetemen. Oktatói munkája mellett rendszeresen foglalkozik irodalomtörténeti kutatásokkal, publikál, előadásokat tart itthon és külföldön, számos esetben együttműködött a madridi Federico García Lorca Alapítvánnyal. Szenvedélye még a filmművészet, fontosnak tartja az értékek megismertetését és átadását a fiatal nemzedékeknek. 2008-tól a budapesti Cervantes Intézet filmprogramját szervezi, sorozatokat szerkeszt, bemutatja a filmeket és vezeti a vetítés utáni beszélgetéseket.

2007-ben kezdett el foglalkozni Ángel Sanz Briz, a holokauszt idején életmentő spanyol diplomata sorsával. Dokumentumokat gyűjtött, oral history visszaemlékezéseket készített túlélőkkel itthon és külföldön, közreműködött dokumentumfilmek készítésében, majd kutatásainak eredményeit magyar és spanyol nyelven megjelent könyvekben tette közzé. Jelen kötet Dobos Erzsébet Izraelben idős túlélőkkel folytatott beszélgetéseit tartalmazza életük alakulásáról, arról, hogy mikor és miért döntöttek úgy, hogy kivándorolnak Izraelbe, bánataikról, örömeikről, nehézségeikről és sikereikről. Az alijáról.

A kötet a helyszínen megvásárolható.

Ingyenes program.