Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

"A nemzet igazi érdeke a hasítás enyhítése"

  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest, 1065 Magyarország
   

“Azzal nem segítünk a társadalomnak felnőni, ha az életet a „jó és szép színházává” züllesztjük a „gonosz erőivel” szemben – ez ugyanis maga a probléma, a hasítás örök tiltakozása a realitás ellen. Magyarország működtetése komoly szellemi kihívás. És ez csak akkor lesz másképp, ha a társadalom is megváltoztatja a vezetőivel kapcsolatos igényeit és elvárásait.” Részletek Bánki György Szárnyasok a Szabadság téren című cikkéből. A témáról bővebben csütörtökön, november 13-án, 19 órakor beszélgetünk a szerzővel a Független vélemény – prés alatt című esten a Bálint Házban.

Magyarországon magyarnak lenni egyre megterhelőbb. A nemzetet ez az élmény összeköti. A társadalmi működészavart nehéz elviselni.

Mint minden traumatizált társadalomban, a hazánkban élők csoportjai is hajlanak rá, hogy éretlen lelki mechanizmusokat működtessenek, amikor a történéseket, bennük a maguk szerepét értelmezik. A helyzetünket súlyosbítja, hogy a nemzet traumái nem váltak közössé, hanem kibeszéletlenségük folytán versengenek egymással. Részben mert a kárvallottak és a kedvezményezettek azt hiszik egymásról, vagy néha tényelegesen is úgy alakul, hogy az ellentétes oldalon állnak. Aztán szerepet cserélnek: aki kárvallott volt, mintha felülre kerülne, a másik meg alulra. De együtt, nekünk, így sose jó.

Az éretlen működéseink alapja a hasítás, ami ráépül a versengő traumák élményére. A hasítás azt jelenti, hogy nem tudjuk egyszerre érzékelni, hogy a másik vagy mi egyszerre lehetünk jók és rosszak, hogy cselekedeteink is ritkán egyneműek. Noha ez tenne képessé arra, hogy megnyugodjunk, hogy fejlődjön az önismeretünk, és több bizalommal működjünk együtt egymással. Amit más nemzetek úgy hívnak: sikeresség. A hasítás tehát egyszerűen nem engedi a valóságot megismerni, mert mindig csak vagy a rossz, vagy a jó létezik. A projekció a hasítás okozta feszültség terméke. Kivetítjük a bennünk élő rosszat a másikra, a másik csoportjára, és egyidejűleg letagadjuk saját magunkban.

A traumatizált ember és társadalom hajlamos olyan következtetéseket levonni, ezek mentén pedig úgy működni, hogy folyton újratraumatizálja magát. A trauma mintegy a folyamatos létformájává válik, néha megpihen, kifújja magát, reménykedik, de hiába. Magyarország, csoportjainak fenti munkamódjaival rendkívül kreatívan tudja újraokozni a saját már elszenvedett sérelmeit, újrajátszani a sehova sem vezető harcokat. Miközben a résztvevők a végső győzelemről álmodoznak, ami kárpótlást, rendet és igazságot hoz – de ami végül valójában az egész nemzet bukásához, süllyedéséhez vezet. Ugyanis a boldogulásunk nem az elképzelt, a nemzetet homogenizáló jövőben van, hanem csakis a jelenben és az önismeret által.

Az egymást a „ti vagy mi” szemléletében váltogató vezetőink sem tudták megnyugtatóan, saját magukban integrálni a nemzet különböző részeinek igényeit, radikálisan eltérő viszonyukat az elszenvedett traumákhoz. Nem voltak képesek tisztességesen és adekvátan cselekedni egy egész nemzet érdekében. Hogy az ország megnyugodjon, mert mindenki kielégítően megértve érzi magát. Akinek ugyanis nem ismerik el az értékeit és az érzéseit, az nem tud szembenézni a hibáival. Aki pedig nem néz szembe a hibáival, az eltorzítja az erényeit. Hogy elkerülje a szégyen érzését, ami része a mindenkori valós emberi létezésnek, számos fogyatékosságunk és ronda dolgaink miatt. Ez az integrálatlanság minden oldalon megjelenik. De minél nagyobb hatalommal és befolyással rendelkezik valaki, annál nagyobb a felelőssége: növeli-e a bajt, rájátszik-e a hasításra, vagy gyógyítja a sebeket. Azzal nem segítünk a társadalomnak felnőni, ha az életet a „jó és szép színházává” züllesztjük a „gonosz erőivel” szemben – ez ugyanis maga a probléma, a hasítás örök tiltakozása a realitás ellen. A fájdalmak felől nézve: a fogfájás is igazi, és a térden a bibi is az. Ezek normális esetben nem versenytársak, hanem egyaránt megértésre szorulnak, nem összehasonlíthatóak, de mind a kettő igazi fájdalom. És van nekünk belőle bőven.

Nem az a cél, hogy Magyarország a bűnbánatot iparszerűen gyakorlók szaggatott-ruha szalonjává változzon. Hanem az, hogy úgy vegyük a magunk dolgait szépségükkel és csúfságukkal együtt, ahogy voltak és vannak, mert ez valójában megkönnyebbülést okoz, és kezelhetőbb.

Emlékmű a Szabadság téren

A nemzet igazi érdeke a hasítás enyhítése. A kormányzat módszere a hasítás találékony alkalmazása. Úgy tűnik, érdekeink nem esnek egybe. A nemzet sokkal több ennél, és sokkal többet érdemel. Az önismeret jó dolog, ellensúlyoz, összetart. Hasznos, akár a fék a kocsiban, bár nélküle szinte röpül az ember. Igaz, hogy hova.

A kormánypárt megkísérli felvásárolni magát a valóságot. Médiumokat vesz, térdre kényszeríti a közmédiát, intézeteket alapít és stafíroz, a határon túl is csak annak ad, aki párthű, központosítja a tankönyvkiadást. Akadályozza a még elütő hangok eljutását az állampolgárokhoz, és újságügyi szakemberei segítségével gyanúba keveri a civil szférát. A gazdasági és hatalmi piramis a valóság kisajátításával, a saját valóság megteremtésével tartható fenn.

A realitást ugyanis egyre nagyobb torzítás árán lehet kívül tartani.

A hasító szakmája a hasítás: a lelkesek és az ellenségesek világa az ő lelkének leképződése, a világ számára így otthonos. Számunkra, magyarok számára azonban nem. A polgártársaink lelkében a rianásokat elindítók és az egész nemzet érdekei még akkor sem esnek egybe, ha a lelkesek azt hiszik. Valójában az utóbbiak feszültsége, elkeseredett értetlensége és becsapottsága ugyanolyan együttérzést érdemel, mint azoké, akik már tudják, mi a dörgés.

Bánki György

És hogy Bokor László pszichoanalitikust idézzem, a HVG vele készült interjújából: valójában a társadalom valósítja meg a diktatúrát. Vagyis mi magunk. A társadalom megosztottsága, szembefordítható traumái, az ezekről való értelmes beszéd megakadályozása, az áldozatok és a bűnösök felcserélődései alapozzák meg, hogy biztonságosabbnak gondoljuk, ha azt választjuk, aki a mi csoportunk sérelmeit és dicsőségét erőltetetten képviseli. Hogy inkább az legyen, más meg inkább ne. De ez hosszú távon mégiscsak gyatra közös eredményhez vezet. Rombolja az éppen győztesnek látszókat is. Csupa ideg állapotban marad az is, aki „nyert” és az is, aki „vesztett”. Mert újra és újra „ez a harc lesz a végső”. Magyarország működtetése ezért komoly szellemi kihívás. És ez csak akkor lesz másképp, ha a társadalom is megváltoztatja a vezetőivel kapcsolatos igényeit és elvárásait.

Forrás: hvg.hu

Tovább az esemény oldalára »

JEvents Android JEvents IOS