Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

A létezés eufóriája – dokumentumfilm, rendező:Szabó Réka

   

A vetítéseket az alkotókkal, szakértőkkel való beszélgetés zárja.                      

A létezés eufóriája
dokumentumfilm, 82 perc, 2018
Rendező: Szabó Réka

Fahidi Éva 20 évesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol 49 családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát.

90 évesen felkérést kap, hogy életében először lépjen színpadra, és szerepeljen egy róla szóló táncszínházi előadásban. Réka, a rendező egy duettet képzel el egy fiatal, nemzetközileg elismert táncosnővel, Emesével. A darabban Éva és Emese életét, kettejük testét szeretné párbeszédbe hozni. Éva gondolkodás nélkül igent mond.

Három nő, három hónap – határátlépések sorozata. Éva életének kulcspillanatai színházi jelenetekké sűrűsödnek, miközben a három nő között váratlan erejű kapcsolat szövődik.

A film idén nyáron megkapta a Szarejevói Filmfesztivál emberi jogi díját, majd a Locarnói Filmfesztivál Kritikusok Hete programjának nagydíját.

Tovább az esemény oldalára »