- Ez az esemény elmúlt.
A gyűlöletről és más szennyező anyagokról

Az Eleven Emlékmű (EE) a Szabadság téri székeken ezúttal a Földalatti Slam Akadémiát (FSA) látja vendégül egy bemutatóval kombinált nyílt beszélgetésen. Fő beszédtémánk az utcát, a köztereket és a közbeszédet elárasztó gyűlölet – no meg az a különös, a művészi kifejezést a civil közéleti aktivitással kombináló beszédmód, amelyet a slam poetry-nek nevezett mozgalom képviselői igyekeznek a gyűlölettel és megannyi más, közös világunkat elárasztó szennyezéssel szembefordítani.
De mi az a slam? Egy definíció a slampoetry.hu- ról:
“Modern költészeti stílus, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos. Nem versfelolvasás, mert első hallásra is érthető a szöveg és többnyire fejből mondják, színpadi elemekkel tarkítva. Nem színházi előadás, mert nincs előzetes forgatókönyv, bárki felmehet a színpadra. Nem rap, mert nincs alatta zene és nem is szükséges a kötött ütemes lüktetés.
De kicsit mégis rap, mert az utca nyelvén szól, aktuális témákról, hétköznapi emberektől, hétköznapi embereknek. Kicsit mégis színház, mert az egyes versek előre megtervezettek, begyakoroltak és az előadók a szavakon kívül egész testüket is bevethetik. Kicsit mégis vers, mert többnyire van benne rím, hasonlat, metafora és egyéb költészeti elemek.
Egy kötetlen stílus, amiben az egyetlen szabály, hogy a slammernek három perce van a színpadon a szavalásra, hogy érveljen, meggyőzzön, megnevettessen, szórakoztasson, elgondolkodtasson és sikert arasson!”
A beszélgetés közben egy negyven perces blokk keretében Horváth Kristóf, Molnár Péter, Nagy Nikolett, Németh Ádám, Phuonglinh Le Julianna, Sabu Simily, Valkócz Máté, Vass Csaba és Zádori Bence mondja el gondolatait versben.
A slamek között Orgon Albert ének improvizációi lesznek hallhatóak.
Grafika: Papp Marcella
Házigazda Rényi András (EE) és Molnár Péter (FSA)
A beszélgetés moderátora PATAKI Gábor
Mindenkit szeretettel vár – ÚJRA ÉLŐBEN, A SZABADSÁG TÉREN – az
Eleven Emlékmű