Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

A Budapest Klezmer Band és az amerikai Grammy-Díjas Klezmatics együttes koncertje

  Dohány utcai Zsinagóga Dohány utca 2
Budapest, 1074 Magyarország
   


A KLEZMER KIRÁLYAI EGY SZÍNPADON – A Budapest Klezmer Band és az amerikai Grammy-Díjas Klezmatics együttes koncertje

A KLEZMER egy zenei stílusban kifejeződő “mentalitást” jelöl. A kifejezés arámi eredetű, jelentése úgy fordítható: “az ember átlényegül énekké”.

A zsidóság népzenéjére jellemző a dallamok szépsége, az előadásmód egyedisége, a dallamok különös díszítése, a melódiák sajátos – olykor kesernyés, gyakran humoros, tréfálkozó vagy éppen ironizáló hangulata. A falusi, vidéki zsidó hangszeres zenészek rendkívül játékos, olykor meditatív, improvizációs hajlammal rendelkeztek.

Az immár 1990 óta, tehát az idén már 26 éve működő Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Kossuth díjas Jávori Ferenc “FEGYA” komponál. Ezek a dallamok Közép-Kelet Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.

A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt zenekar. 26 éves pályafutásuk során bejárták szinte az egész Földet, és a világ számos ismert koncerthelyein léptek már fel.

A Klezmatics tagjai a klezmer muzsika Grammy-Díjas szupersztárjai 30. évfordulójukat ünneplik egy világkörüli turnéval, melynek egyik állomása Budapesten a Zsidó Kulturális Fesztivál keretein belül lesz a Dohány utcai Zsinagógában, szeptember 6-án. Az 1986-ban New York-ban alapított együttes egy új fejezetet nyitott a klezmer zene történetében. A Kelet-európai zsidó hagyomány és szellemiség alapjain olyan fontos témákhoz nyúlnak, mint az emberi jogok és a fundamentalizmus-ellenesség. Változatos zenei inspirációk ötvözik zenéjüket, az arab-, afrikai-, latin és balkáni ritmusok mellett a jazz és punk zene hatásai is felfedezhetők.

Eddig 9 lemezük jelent meg, érzékeny, vad, provokatív, táncolható zenével, mindig szem előtt tartva az eredeti zenei hagyományokat.
Láthattuk már őket különböző színházi-, filmes-, televíziós- és tánc projectekben is.

David Letterman: Late Night Show-jában több millióan ismerhették meg őket. 20 különböző országban felléptek már, beleértve, az Amerikai Egyesült Államokat, ahol a Central Parkban és a Carnegie Hallban is szerepeltek, Spanyolországot, Csehországot, Ausztriát és Németországot.

A zenekar 2006-ban Grammy-Díjat kapott World Music kategóriában, a Billboard listáján pedig már többször rangos helyezést értek el.
Tovább az esemény oldalára »