Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

A Bejn Hajamim zenekar koncertje

  Hegedűs-Csáky Zsinagóga Hegedűs Gyula utca 3
Budapest, 1136 Magyarország
   


A Finali Gábor és Fekete Tamás gitáros által két éve alapított együttes most először lép föl a Zsidó Kulturális Fesztiválon. Mint Finali Gábor, a budapesti Hunyadi téri Körzet rabbija elmondta: tizenhárom tagú zenekaruknak nyolc zenésze és öt énekese van, a mostani programban azonban további két operaénekessel lépnek színpadra. Fontos hangsúlyozni, hogy nem klezmer-zenekarról van szó, hiszen a Bejn Hajamim olyan tradicionális dallamokat játszik, amiket a zsinagógákban hallhatunk az istentiszteleteken – igaz, az ősi zenét a Bejn Hajamim modern, korszerű hangzásvilággal adja elő, így kerül a színpadra a vonósok és ütősök mellett elektromos szóló- és basszus gitáros is. Csaknem két órás előadásuk egyik különlegessége az lesz, hogy nem csak liturgikus dalokat adnak elő, hanem a válogatást adnak a világhírű izraeli popénekes, Uzi Chitman (1941-2005) legismertebb szerzeményeiből, amelyek olyannyira népszerűek, hogy szinte már „nemzeti slágerekké” váltak a zsidó államban. Finali Gábor elmondta: az elmúlt két évben több zsidó ünnepen fölléptek már, tartottak jótékonysági koncertet a leégett zuglói zsinagóga javára, de Budapesten kívül játszottak több vidéki városban is, így például a Szegedi Kulturális Fesztiválon, valamint határon túl Komáromban. A rabbi megjegyezte: habár a Bejn Hajamim legfontosabb feladata azoknak a magyarországi zsidóknak az elérése, akiket reményei szerint a modern, 21. századi hangszereléssel meg lehet szólítani, ám gyakran hívják őket keresztény közösségek is, amit nagyon fontosnak tart az egymás közötti hídépítés szempontjából.

www.zsidokulturalisfesztival.hu/kedd-szept-12/bejn-hajamim-zenekar-koncertje

•● A FESZTIVÁL ●•
Legyünk együtt, és közös lesz az ünnep!
Mint húsz éve mindig, a nyár idén is a zsidó kultúra ünnepével búcsúzik Budapesttől: a fővárosban szeptember elején bő másfél hétig tart a Zsidó Kulturális Fesztivál, amely mára Európa legnagyobb és legelismertebb zsidó kulturális programsorozatává nőtte ki magát.
www.zsidokulturalisfesztival.hu/programok

•● JEGYEK KAPHATÓK ●•
A Broadway Jegyirodákban:
JÁSZAI MARI TÉRNÉL • 1136 Budapest, Hollán Ernő utca 10. • Telefon: +36-1/340-4040 • Nyitva tartás: H-P: 10.00-18.00 • E-mail: [email protected]
DEÁK TÉRNÉL • 1075 Bp., Károly krt. 21. • Telefon: +36-1/780-0780 • Nyitva tartás: H-P: 10.00-18.00
RÓZSAKERT BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN • 1026 Bp., Gábor Áron utca 74-78. • Telefon: +36-1/200-5798 • Nyitva tartás: H-P: 10.00-19.00, Szo: 10.00-17.00
A Belvárosi Színház jegyirodájában • 1075 Bp., Károly krt. 3/a. • Telefon: +36-1/266-7130 • Nyitva tartás: augusztus 25-ig K-SZE-CS: 12.00-18.00, augusztus 28-tól H-P:10.00-18.00
Valamint a www.broadway.hu és a www.jegy.hu oldalon.

•● SZERVEZŐ ●•
A Zsidó Kulturális Fesztivált a MAZSIHISZ – Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a BZSH – Budapesti Zsidó Hitközség és a Broadway Ticket Hungary Kft. szervezi.

•● YouTube ●•
www.youtube.com/playlist?list=PLSvfVC85UBTjbZU7bm66V40OGTaKGBx1r

•● Instagram ●•
www.instagram.com/zsidkultfeszt/
Tovább az esemény oldalára »