HÁTRAARC – Portrék a Cannes-i nagydíjas Saul fia című filmből

Hermann Ildi fotográfus a Saul fia című film forgatása alatt – Nemes Jeles László rendező és Erdély Mátyás operatőr koncepciója alapján – portrékat készített a film szereplőiről: a nemzetközi színészgárdáról csakúgy, mint a statisztákról.

Ezek a fotográfiák  a köztes időben, különös határmezsgyén készültek. A színészek nem játszanak éppen, de a szerepüket még nem hagyták el és az sem hagyta el őket. Ők maguk és a filmbeli énjük eggyé válva néz a kamerába. A portrék így utat nyitnak a múlt irányába, a szerepek szerinti valóságba, ugyanakkor egy teremtett-konstruált világban, a film színterében is léteznek. Különös erejük többek között ennek a kettősségnek a művészi megörökítéséből fakad.

A kiválasztott harmincegy, szinte életnagyságú portré alkotta kiállítást három olyan archív felvétel egészíti ki,  amelyeknek a  negatívjait  az Auschwitz-Birkenau  Állami Múzeumban őrzik. A film egyik jelenetében Saul egy fényképezőgéppel az ajtónyíláson keresztül készíti el ezt a néhány felvételt, amit aztán szerencsésen el is tud rejteni, mint ahogyan az a valóságban is történt 1944 nyarán. Közülük az egyik a filmben pillanatnyi állóképként is feltűnik.

A kiállításon részletek láthatók azokból a szövegekből is, amelyeket   auschwitzi foglyok és Sonderkommandósok írtak és elrejtettek. „Kedves megtaláló, keress mindenütt, minden kupac földben. Tucatjával ásták el itt a dokumentumokat, az enyémeket és másokét is, fényt derítenek ezek mindenre, ami itt történt.”

A kiállítás a forgatás alatt készült portrék, az archív felvételek és az eredeti szövegrészletek egységbe rendezésével direkt módon és áttételesen is reflektál a filmre.  A filmnek a nézőt azonnal és kérlelhetetlenül a történésekbe bevonó, az események részesévé tevő attitűdje megjelenik a tárlatban is. A portrék, mint tükörképek, szinte lebegve veszik körül a látogatót, aki számára nem választható a kívülmaradás, nem kerülhető el a szembenézés.