Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Kiállítás: a barátság mint meghitt játéktér

  Stúdió Galéria Budapest, 1077 Magyarország
 

Létezik-e olyan tér, ahol a társadalom elvárásaitól, ideálképeitől és normáitól elrugaszkodva igazán önmagunk lehetünk? A tranzit.hu „A szívünk egy másik ország” című nemzetközi csoportos kiállítása a barátságban kibontakozó, meghitt játékteret mutatja be.

A tranzit. hu nemzetközi csoportos kiállításán szerepváltások és csínytevések titokzatos univerzumába nyerhetünk bepillantást, mely kívül esik a mindenkori politikai kontroll, a törvények, az egyház és még a kulturális mintákat továbbörökítő család szabályozó hatáskörén is. Egy alternatív valóság tárul elénk, többek között olyan alkotók munkáin keresztül, mint az Internet korának mágusaként ismert amerikai videoművész, Ryan Trecartin, akit a The New Yorker hasábjai a ’80-as évek óta feltűnt generáció egyik legjelentősebb művészeként méltattak.

Fotó: Karol Radziszewski

Először találkozhatunk Magyarországon a világhírű dán művész páros, Elmgreen & Dragset munkáival, akik a kiállításon a meleg szanunák világát helyezik ironikus megvilágításba.

Megismerkedhetünk továbbá a torontói punk mozgalom egyik ága, a queercore kezdeményezőjeként ismert Bruce LaBruce radikalizmusával, akinek a tavalyi évben rendeztek életműkiállítást a New York-i Museum of Modern Arts-ban. 

Szász Lilla érzékeny, tabutémákkal és a másság különböző formáival foglalkozó munkásságát a kiállításon az alkotó legújabb fotósorozata képviseli. A válogatásból nem maradhat ki a műfaji határokon túlmutató divatperformanszairól ismert avantgárd tervező, Király Tamás sem, akinek ’80-as évekbeli tevékenységét baráti kapcsolatai mentén mutatta be két évvel ezelőtt a tranzit. hu.

A kiállítás Cuhorka Emese, Molnár Csaba, Szeri Viktor és Vavra Julcsi kortárstánc performanszával veszi kezdetét 19 órakor.

Fotó: Boudry Lorenz

Kiállító művészek:

Pauline Boudry & Renate Lorenz, Anetta Mona Chişa & Lucia Tkáčová, Elmgreen & Dragset, J. G. Jones & Bruce LaBruce, Rodolf Hervé, Király Tamás, pr csoport, Karol Radziszewski, Schmied Andi, Szász Lilla, Ryan Trecartin, Jana Želibská

A kiállítás a tranzit. hu „Választott család” című hosszabb távú kutatási projektjének részeként valósul meg.

Megtekinthető: 2016. július 30-ig
Nyitva tartás: K, Cs, P: 12-18 h; Sze: 12-20; Szo: 14-18 h
Helyszín: FKSE – Stúdió Galéria. 1077 Budapest, Rottenbiller u. 35.

Fotó: Szász Lilla