Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Nyomozz a zsinagóga árnyékában! – Épülettörténeti séta diákoknak

  Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Dohány utca 2
Budapest, 1074 Magyarország
   


Az épülettörténeti séta során nem uncsi, poros kiállításokat látogatunk, hanem kívülről zoomolunk az épületekre, Európa legnagyobb zsinagógája árnyékában sétálunk és kutatunk.

Az épülettörténeti séta során nem uncsi, poros kiállításokat látogatunk, hanem kívülről zoomolunk az épületekre, Európa legnagyobb zsinagógája árnyékában sétálunk és kutatunk.

A kamaszok feladata, hogy csoportmunkában a kapott nyomok (különböző múzeumi források) alapján megtalálják és beazonosítsák a Dohány-kert épületeit és helyszíneit. A tájékozódásban a Dohány-kert tereptárgyai, feliratai és az itt dolgozó munkatársak is segítséget nyújthatnak. A gyerekeknek minden nyomot be kell azonosítaniuk, és meghatározniuk, hogy hogyan kapcsolódik az adott helyszínhez. A helyszíneket a nyomozás végén együtt körbejárjuk, és az élményeket közösen megbeszéljük, feldolgozzuk.
A program során a diákok megismerhetik annak a pesti zsidó közösségnek a motivációit és a történetét, amelyik ezt az épületegyüttest létrehozta.

Praktikus tanácsok:
A foglalkozás során csak a Dohány utcai zsinagógába megyünk be, a többi épületet kívülről vizsgáljuk meg, így a foglalkozás jelentős része kültéren zajlik, ezért az időjárásnak megfelelő öltözék javasolt.
Kérjük, hogy a zsinagógába csak fedett vállal, a férfiak fedett fejjel lépjenek be. (Egyszer használatos vállkendők és fejfedők a zsinagóga bejáratánál kérhetőek.)
A foglalkozás történelem, földrajz, hittan, erkölcstan, társdadalomismeret tantárgyak keretébe jól illeszthető.

Ajánlott korosztály: 8-12. osztály
Foglalkozás időtartama: 90 perc
Időpontot és létszámot, kérjük, előre jelezze, illetve munkatársunkkal egyeztesse!
A programon való részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

A program ingyenes de regisztráció szükséges!
E-mail: [email protected]
Telefon: 06-1-413-5547
Regisztráció kezdete: 2016. SZEPT. 01.
Regisztráció vége: 2016. OKT 10.
A program a múzeumok őszi fesztiválja része!
Tovább az esemény oldalára »