Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Mindennapi zsidóság – Rendhagyó bevezetés a zsidóság alapjaiba

  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest, 1065 Magyarország
   

Dr. Balázs Gábor szemináriuma

HELYSZÍN: KAPTÁR coworking iroda (1065, Budapest Révay köz 4.)

A Bálint Ház a Mozaik Zsidó Közösségi Hubbal együttműködve a nagy érdeklődésre való tekintettel megismétli Mindennapi zsidóság című bevezető kurzusát. A témák ebben a félévben elsősorban az aktuális zsidó ünnepekre koncentrálnak, de a kurzus egésze érinti a zsidó élet szinte minden területét, beleértve a zsidó élet fontosabb eseményeit és alapfogalmait, egészen a zsidó jog és etika kérdéseiig. A kurzus egésze során hallhatunk előadást többek között az őszi ünnepekről, és a zsidó hagyomány legfontosabb intézményeiről, fogalmairól. Az előadásokat Dr. Balázs Gábor tartja, aki képzettségét elsősorban izraeli egyetemeken szerezte. E kurzust többek között az különbözteti meg számos más bevezető tanfolyamtól, hogy célja még rejtve sem a hittérítés vagy az apológia, és nyíltan foglalkozik a zsidó hagyománnyal kapcsolatos tudományos vagy erkölcsi problémákkal.

Az előadások a tudományos ismeretterjesztés igényével lépnek fel, klasszikus és modern zsidó források tanulmányozására épülnek és végig nyitott párbeszédet biztosítanak a résztvevők számára. Az előadássorozat jellegénél fogva élvezhető azok számára is, akik már rendelkeznek háttér ismeretekkel, de azoknak is, akik még csak most kezdik az ismerkedést a zsidó hagyománnyal.

Az előadások témái

Az előadásokra kéthetenként csütörtökön kerül sor!

2017.08.31. A halálünneptől a mézes almáig: ros hásáná változása
2017.09.14. Bűntudat és a gyötrődés ideológiája – jom kipuri mítoszok
2017.09.28. A depresszió és az öröm ideje – szukot két arca

2017.10.26. Az elfelejtett ünnep és a blöffölés sikere – smini áceret és szimchát tóra
2017.11.09. Kell e nekünk egyáltalán zsinagóga a 21. században?
2017.11.23. Kihez beszélsz? Istenhez?! – a zsidó ima értelméről (I. rész)
2017.12.07. Kihez beszélsz? Istenhez?! – a zsidó ima értelméről (II. rész)
2017.12.21. Polgárháború vagy szabadságharc – chánuká és a történelem

Jelentkezz, regisztrálj, gyere!

Az esemény klub jellegénél fogva kizárólag az első 30 jelentkezőt tudjuk csak regisztrálni és beengedni a terembe.
Bejelentkezés: [email protected], ami után megkapod a belépődíj kifizetéséhez szükséges információkat.
A teljes szemináriumra szóló bérlet ára 5000 Ft (HŰSÉG BÁLINT KÁRTYA – www.balinthaz.hu/tagsagi), persze ha te csak egy előadásra jönnél akkor 900 Ft-ért tudsz belépőt vásárolni.
Ha diák vagy van egy jó hírünk, ha nem fér bele a belépő vagy a bérletvásárlás, akkor a vendégünk vagy, persze hozd magaddal érvényes nappali tagozatos diákigazolványodat. 🙂
A szeminárium nyitott, ha szeretnél tutira menni kérjük, regisztrálj, hogy biztosítsd a helyed a korlátozott férőhelyű teremben – mi pedig így tudjuk, hány székre, fénymásolatra és pohárra lesz szükségünk.

Szervező

A szeminárium főtámogatója a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (JDC-MAZS), amely 1991-ben jött létre, az The American Jewish Joint Distribution Committee (JDC) magyarországi szervezeteként. A kiemelten közhasznú szervezet célja, hogy hozzájáruljon a zsidó identitás kialakításához és megtartásához.
A JDC-MAZS Alapítvány hazánk legnagyobb zsidó humanitárius szervezete. Küldetése 26 éve változatlan: jóléti és szociális programok keretében segítséget nyújt elsősorban idős holokauszt-túlélőknek és rászoruló gyermekes családoknak. Ezenfelül közösségépítő és önkéntes programjaival erősíti a zsidó identitást és összetartozást. Az elesettek iránti felelősségvállalást évről évre nagyobb energiákkal, ám kifinomultabb eszköztárral valósítja meg, amely a támogatottak testi és lelki egészségét egyaránt szem előtt tartja.
A JDC/Joint „újkori” története Magyarországon, 38 év illegalitás után 1991-ben indult újra, ekkor hozta létre a nemzetközi szervezet a ma is működő JDC-MAZS Alapítványt. Elsőként az idős túlélők megsegítésére megalakult a Holokauszt Túlélők Programja. Kezdetben a legfontosabb feladat a segélyek folyósítása volt, de fokozatosan előtérbe került a rászorulóknak nyújtott szolgáltatáscsomagok kidolgozása, bevezetése és rendszerbe foglalása, valamint a kapcsolatépítés és a közösségi élet felélesztése is.
Az alapítvány jelenleg három fő területen – Szociális támogatás, Közösségépítő programok és Általános humanitárius programok – 9 programot működtet: Bálint Ház, Holokauszt Túlélők Programja, Intergenerációs Program, Jaffe Zsidó Családsegítő, Judafest Utcafesztivál és Zsidó Filmfesztivál (ZSIFI), Mozaik Zsidó Közösségi Hub, Narancsliget Adományközpont, Női Egészségmegőrző Program és Szarvasi Tábor.

Belépő: 900 Ft,
Hűség Kártyával ingyenes

Tovább az esemény oldalára »