Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Mikor lesz látható az Eltemetett Budavári Nagyzsinagóga?

  Fuga – Budapesti Építészeti Központ Petőfi Sándor u. 5
Budapest, 1052 Magyarország
   


A 330 éve eltemetett Budavári Nagyzsinagóga építése idején korának -a XV. századnak- egyik legszebb és legnagyobb késő gótikus stílusban épült zsinagógája volt. Az 1960-évek közepén folytatott részleges feltárás ezt igazolta, és azt is hogy a Zsinagóga viszonylag jó állapotban fennmaradt. A teljes feltárásra azonban nem került sor, sőt a Zsinagógát másodszor is eltemették. A Zsinagóga azóta sem vált láthatóvá pedig az elmúlt öt évtizedben számos civil szervezet és magánszemély igyekezett az ügyet megismertetni, a feltárást elérni.

A feltárás érdekében munkálkodó civilek a közelmúltban szervezett konferencia és kiállítások után, most a feltárással kapcsolatos szakmai kérdéseket tárgyaló Fórumot hívtak össze, ahol a témáról építész, régész, város- és örökségvédelmi, idegenforgalmi szakemberek mondják el véleményüket.

A felkért hozzászólók mások mellett: Ráday Mihály (elnök, Budapesti Városvédők Egyesülete), Dr. Végh András (régész, főmuzeológus, Budapesti Történeti Múzeum), Fleischmann Györgyi (idegenvezető, Prága), Dr. Csány Éva főépítész (Budavári Önkormányzat). A beszélgetés moderátora Dési János (újságíró)

A Fórumra 2016. június 9.-én 17 órakor kerül sor, a FUGA Építészeti Központban (Budapest V. Petőfi S. u 5). A Fórum tervezett időtartam kb. 3 óra.
Tovább az esemény oldalára »