Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

MÁV Szimfonikus Zenekar, vez. : Kesselyák Gergely

  Müpa Budapest Komor Marcell utca 1
Budapest, 1095 Magyarország
   


Kele Brigitta (szoprán), Mester Viktória (mezzoszoprán), Németi Gergely (tenor), Molnár Levente (bariton)

Találkozások – áriaest

Kesselyák Gergely hangversenyei személyisége kisugárzásának és energikus, szuggesztív vezénylésének köszönhetően mindig eseménynek számítanak. Az általa irányított opera-gálaesten olyan olyan szólisták lépnek fel, akik fiatal koruk ellenére szép sikerekkel büszkélkedhetnek. Kele Brigitta Düsseldorf, Párizs, Avignon, Strasbourg, Kína és Izrael után a New York-i Metropolitan Opera színpadán is énekelt. Ugyanott tapsolt a közönség Molnár Leventének, aki London, München, Berlin, Koppenhága és Bécs operaházainak is vendége volt már. Mester Viktória Toldy Mária musicalstúdiójában, majd a Zeneakadémia magánének és opera szakán tanult. A musicaltanulmányai során elsajátított tánc- és mozgáselemeket az operaszínpadon is hasznosítani tudja. Németi-Menyhért Gergely hazai tanulmányai után ösztöndíjasként Walesben tökéletesítette tudását. A Temesvári és Nagyváradi Operaház után Cardiffban, Bécsben és Zágrábban vendégszerepelt, mindemellett Aradon templomi orgonistaként is tevékenykedik. A négy énekes és a MÁV Szimfonikusok találkozása rendkívüli élményt ígér.

Szőke Tibor-mesterbérlet 1.

Tovább az esemény oldalára »