Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Lövölde tér –Kern András koncertje

  Bethlen Téri Zsinagóga Magyarország
   


LÖVÖLDE TÉR – KERN ANDRÁS KONCERTJE: vendég Hernádi Judit és Heilig Gábor

A Kossuth-Díjas színművésznek negyedszázada jelent meg első lemeze, rajta az azóta legendássá vált Lövölde tér című dallal. Az azóta is roppant népszerű albumon kívül több lemez is fűződik Kern András nevéhez, a legutolsó 2010-ben jelent meg Semmi baj címmel.

A műsorban a közönség hallhatja a nagyon népszerű régi dalok mellett az újabbakat is, így elhangzik – többek között – a Hé, 67!, a Pincér-rock, a Moszkva, a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz, a Semmi baj – és persze nem marad el a Lövölde tér sem! És sok-sok történet, humor, ahogy azt megszokhattuk Kern Andrástól!

Kern András több alkalommal énekelt Hernádi Judittal, közös lemezük is jelent meg „Kernádi” címmel. A rendkívül népszerű művésznő szólóban is és duettben is szerepel az esten.

Heilig Gábor volt a zenei vezetője majd’ minden Kern lemeznek, több dalának szerzője és szövegírója is. A mostani est zenei részének ő a zenei producere, a zenekar vezetője és persze a gitározás mellett énekel is.

A dalokat Gátos Iván kiváló zenészekből álló, kibővített zenekara kíséri.
A kitűnő művészek, a remek történetek, a fanyar humor mind dalban, mind prózában a siker garanciái, és a közönség régi vágya teljesül ezen est megvalósulásával.
Tovább az esemény oldalára »