Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Holokauszt-reflexiók: Holokauszt a művészetben és építészetben

  Izraeli Kulturális Intézet Paulay Ede utca 1
Budapest, 1061 Magyarország
   


Holokauszt-reflexiók: a hatvanas–hetvenes évek művészetétől a kortárs projektekig

Az előadás első fele azt mutatja be, kiemelkedő műalkotásokat vizsgáló esettanulmányokon keresztül, hogy a hatvanas–hetvenes évek magyar művészetében milyen feldolgozások és reakciók születtek a holokauszttal (korabeli szóhasználattal: a vészkorszakkal) kapcsolatban. Így szó lesz többek között arról, miért ég Miki egér alakja Kemény György festményén, hogyan viszonyult Bálint Endre a holokauszt logisztikai szakértőjéhez, Adolf Eichmannhoz, illetve arról is, mi volt a különbség a magyar és a jugoszláv állam múlthoz való viszonyában, valamint, hogy milyen akadályok gördültek a roma holokausztra való emlékezés útjába.
Az előadás második fele rövid áttekintést ad a jelenkor művészeti projektjeiről, amelyek a holokauszt megemlékezésekhez kapcsolódtak az emlékévek (2004 és 2014) kapcsán. Ezt követően két művészeti projekt kerül bemutatásra: a Csillagos házak, a Holokauszt velünk élő emlékművei című kortárs képzőművészeti kiállítás, amelyet az OSA csillagos házakkal kapcsolatos kutatása inspirált és A pesti gettó emlékezete / Tér–Trauma–Terápia, amely a Belső-Erzsébetvárosban felállított gettó áldozatairól emlékezett meg. A konkrét projektek bemutatása mellett az előzmények, a megvalósítás és a visszajelzések, tapasztalatok ismertetésére is sor kerül.

Előadók:
Véri Dániel, PhD
(1984, Budapest), művészettörténész
Doktori címét az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte meg; ugyanott korábban művészettörténetből, a Közép-Európai Egyetemen történelemből kapott MA diplomát. Kutatási területei közé tartozik az 1945 utáni közép-európai, illetve neoavantgárd művészet, a holokauszt és művészet kapcsolata, valamint a tiszaeszlári vérvád kultúrtörténete. Nemrégiben két kiállítás kurátora volt: a Holokauszt és művészet: magyar történetek (1945–1989) címűt 2014-ben a Párizsi Magyar Intézetben, míg „A halottak élén” – Major János világát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen rendezte (utóbbihoz azonos cím alatt kétnyelvű katalógus is megjelent).

Bársony István
(1979, Budapest), okleveles építészmérnök, művészeti kurátor
Mérnöki tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végezte. 2002 óta dolgozik tervezőként. Több hazai, illetve holland építészirodában szerzett szakmai gyakorlata után 2009 óta saját építészeti stúdióját vezeti. A Bársony Építész Stúdió középületek, ipari és kereskedelmi épületek, valamint lakóépületek és műemlék-rekonstrukciók teljes körű építészeti és belsőépítészeti tervezésével foglalkozik. Az építészeti diploma megszerzése után, 2007-ben színdinamikai szakmérnöki, 2010-ben becsüs végzettséget szerzett. Építészeti munkásságát tervpályázati jutalmakkal, Leonardo-ösztöndíjjal, Károly walesi herceg ösztöndíjával, ICOMOS-, Közönség- és Nívó-díjjal ismerték el. Képzőművészettel is folyamatosan foglalkozott az egyetemi képzésen belül és azt kiegészítően is. 2012-ben alapította és 2013-ig irányította a kortárs képzőművészettel foglalkozó Casati Galériát. Annak fennállása alatt nyolc csoportos kiállítást rendezett, több mint 40 művész bevonásával. 2013-tól a Latarka Galéria egyik alapítójaként és kurátoraként tíznél több kiállítást szervezett. Művészeti tevékenységét a Barsony Gallery honlapjának virtuális terében archiválja.
Tovább az esemény oldalára »