GAGA-kurzus • DART • Guy & Yaniv Duo


18:30 GAGA-kurzus Yaniv Avraham vezetésével (IL)

Yaniv Avraham a Karmi Machol Karmiel Néptánc Akadémián és együttesnél kezdett táncolni, majd tovább folytatta a tanulmányait. 1999-2001-ig a Mate Asher of Performing Art-on (MASPA,) illetve emellett a Kibbutz Contemporary Dance Company-nál a Kibbutz Ga’atonban. 2001. júniusában a Batsheva Esnemble tagja lett, majd 2003-ban felkerült a Batsheva Dance Company-ba, ahol 2010. júliusáig táncolt. A Batsheva Dance Company-nál többek között együtt dolgozott: Ohad Naharinnal, Sharon Eyallal és Mats Ekkel. Az elmúlt években egykori Batshevás táncművészek- Noa Zuk, Gili Navot- darabjaiban is fellépett. Az Izraeli Kulturális és Oktatási Minisztérium és az Amerika- Izrael Kulturális Alap is kitüntette táncművészeti díjjal.

20:00 DART Társulat: MAL

Charles Baudelaire “A romlás virágai” (Les Fleurs du mal) c. verseskötetéből inspirálva, valamint a két alkotó saját tapasztalataiból merítve igyekszik a mai társadalmi és annak az adott hatalmi rendszerhez való viszonyára reflektálni. A darab egy belső romlási folyamatot mutat be, amely tudattalanul ugyan, de elkerülhetetlen következménye egy hamis valósághoz való ragaszkodásnak, valamint megjeleníti az ember önnön morális szabályrendszerét, és a rá nehezedő külső nyomás harcát. Mindezt az előadók könnyed és látszatra felszínes atmoszférában igyekeznek előadni, és tükörképet mutatni a minket körülvevő máz illúziójának.
Alkotók és előadók: Nagy Emese, Simet Jessica

20:20 Guy & Yaniv Duo (IL)

Something From Nothing

We are space
We ride together
Thank you for understanding
Tonight we alright
Focus fights, working with passion
when it becomes so important that it’s not relevant anymore.