Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Eltitkolt évek | film & beszélgetés

  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest, 1065 Magyarország
   

Az Eltitkolt évek (2009, 90 perc) című dokumentumfilm vetítését követően Bárdos Csaba filmesztéta beszélget
Takács Máriával, a film rendezőjével,
Gál Ilona, Kis Márta és Tímár Magdi szereplőkkel és
Borgos Anna pszichológus, nőtörténésszel
TOTÁL filmklub – nem csak film – Emberi Jogi Filmklub keretében.

Szervező: Bálint Ház

//// Jegyfoglalás ////
web.balinthaz.hu/Event/total_filmklub_eltitkolt_evek_2018-02-15

//// Helyszín ////

Csányi5 – Budapest, 1077. Csányi utca 5.
Megközelítés a Király utca és a Nagymező utca találkozása felől, vagy a Klauzál tér felől. A helyszín teljesen akadálymentesített.

//// A filmről ////

Tizenegy leszbikus nő (45 és 70 év között) beszél arról, milyenek voltak eltitkolt éveik: hogyan fedezték fel identitásukat, hogyan próbálták magukat megnevezni. Aztán minderről hallgatni a családjuk, tágabb környezetük előtt. Társra-találásról, közösségük megtalálásáról, barátságokról.
Történetek a rendszerváltáson innen és túl: az 56-os forradalomtól kezdve a megalkuvó 60-as 70-es éveken keresztül, a 80-as évek alternatív kultúráján át a rendszerváltás által lehetővé tett meleg és leszbikus mozgalom megszerveződéséig. Személyes történetek feltárulkozása a szélsőjobboldali eszmék árnyékában.
Sokan azt gondolják, hogy leszbikusok, melegek a rendszerváltás előtt nem léteztek, s az, hogy megjelentek, sőt láthatóvá váltak, valamiféle nyugatról jött divathullám része.
A mai magyar társadalom nagy része még mindig nem fogadja el a többségi társadalomtól valamilyen szempontból eltérő csoportokat, szubkultúrákat, egyéneket. Ennek egyik oka az is, hogy nincs valódi ismeretük ezekről a kisebbségi kultúrákról, közösségekről, emberekről. A film egyik vállalása éppen ez: hiteles történeteket bemutatni, leszbikusokat megszólaltatni megélt élményeikről, érzéseikről akkor és most.

//// A Filmklubról ////

A 2015-ban a Bálint Házban indult TOTÁL filmklub – nem csak film jellemzően olyan filmeket tűz műsorára, amely az egyetemes emberi jogokról toleranciáról szól. Rajtunk múlik, milyen választ adunk ezekre a kihívásokra. De egy biztos. A jó megoldások lehetőségéhez a másik megismerésén keresztül vezet az út.

//// Mottó ////

A jó megoldások lehetőségéhez a másik megismerésén keresztül vezet az út.
Alapvető értéknek tekintjük a szabadságjogokat, a hátrányos helyzetben lévők és a jövő nemzedékek védelmét, a szolidaritást, valamint a nyitottságot a különböző világnézetű emberek és csoportok között.
A sorozat célja az, hogy néhány filmen bemutassuk, hogy hogyan dokumentálja a film a történelmi, társadalmi, politikai, művészeti és közösségi eseményeket és történéseket.
Mire is szolgál a dokumentumfilm?
Van-e funkciója a tájékoztatásban, az eligazításban és az információk átadásában?
Tud-e manipulálni, véleményt torzítani vagy a társadalmi hangulatot, véleményt befolyásolni a dokumentumfilm?
A valótlan állításoknak van-e következménye?
Mik a dokumentumfilm elkészítésének etikai elvárásai? Vannak-e ilyen elvárások?

A tanév filmjei és előadásai erre szolgálnak. Kevéssé- vagy félreismert közösségeket, hagyományokat, politikai helyzeteket, együttélési konfliktusokat mutatnak be, s a művészet eszközeivel önmagunkkal szembesítenek. Alkalmat adnak rá, hogy mindenki feltehesse a kérdést: vajon én hogyan döntenék, miként viselkednék ebben vagy abban a helyzetben? A filmek, a problémák értelmezésében meghívott előadóink segítenek, az adott tárgykör hazai szakértői. A vetítések után módunk lesz véleményünket, érzéseinket, tapasztalatainkat megosztani, azokkal a meghívott vendégekkel, akikkel a közös filmnézés élményében is osztoztunk.

//// Jegy ////

Belépő: 900 Ft
Salom Klub tagságival: 500 Ft
Bálint Ház Hűség Kártyával vagy érvényes diákigazolvánnyal ingyenes.
Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a [email protected] címen.
Foglalás:
web.balinthaz.hu/Event/total_filmklub_eltitkolt_evek_2018-02-15

Tovább az esemény oldalára »