Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Budapest Klezmer Band és a Budapest Bár koncert / zsidkultfeszt

  Dohány utcai Zsinagóga Dohány utca 2
Budapest, 1074 Magyarország
   

A Budapest Klezmer Band és a Budapest Bár a „10 év 10 különleges koncert” című jubileumi koncertsorozat keretében áll együtt színpadra a fesztivál keretein belül. A két zenekar régóta nagy tisztelettel figyeli egymás munkáját, s most jött el az alkalom, hogy egy estén közösen is fellépjenek. A Budapest Klezmer Band virtuóz módon ötvözi a Kárpát-medence különféle zenei irányzatait. A sajátos zenei kompozíciókban a hagyományos jiddis motívumok kiegészülnek cigányzenéből átvett és népzenei elemekkel, amit egy csepp modernitással fűszereznek. A Budapest Bár az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezi újra, ám a klezmer műfaja sem idegen számukra, hiszen 2015-ben Klezmer címmel albumot is készítettek. Ezen az estén jobbára „budapest báros” dalokat fognak külön muzsikálni, Behumi Dóri, Keleti András és Kiss Tibor énekesekkel kiegészülve, de közös meglepetéssel is készülnek.

zsido-kulturalis-fesztival-budapest-klezmer-band-es-a-budapest-.broadway.hu/2017-09-03-20-00

•● A FESZTIVÁL ●•
Legyünk együtt, és közös lesz az ünnep!
Mint húsz éve mindig, a nyár idén is a zsidó kultúra ünnepével búcsúzik Budapesttől: a fővárosban szeptember elején bő másfél hétig tart a Zsidó Kulturális Fesztivál, amely mára Európa legnagyobb és legelismertebb zsidó kulturális programsorozatává nőtte ki magát.
www.zsidokulturalisfesztival.hu/programok

•● JEGYÁRAK •●
Első emelet közép 4 900 Ft
Első emelet oldal 2 900 Ft
Földszint II. 9 900 Ft
Földszint III. 6 900 Ft
Második emelet 1 900 Ft
Földszint I. 12 900 Ft

•● JEGYEK KAPHATÓK ●•
A Broadway Jegyirodákban:
JÁSZAI MARI TÉRNÉL • 1136 Budapest, Hollán Ernő utca 10. • Telefon: +36-1/340-4040 • Nyitva tartás: H-P: 10.00-18.00 • E-mail: [email protected]
DEÁK TÉRNÉL • 1075 Bp., Károly krt. 21. • Telefon: +36-1/780-0780 • Nyitva tartás: H-P: 10.00-18.00
RÓZSAKERT BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN • 1026 Bp., Gábor Áron utca 74-78. • Telefon: +36-1/200-5798 • Nyitva tartás: H-P: 10.00-19.00, Szo: 10.00-17.00
A Belvárosi Színház jegyirodájában • 1075 Bp., Károly krt. 3/a. • Telefon: +36-1/266-7130 • Nyitva tartás: augusztus 25-ig K-SZE-CS: 12.00-18.00, augusztus 28-tól H-P:10.00-18.00
Valamint a www.broadway.hu és a www.jegy.hu oldalon.

•● SZERVEZŐ ●•
A Zsidó Kulturális Fesztivált a MAZSIHISZ – Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a BZSH – Budapesti Zsidó Hitközség és a Broadway Ticket Hungary Kft. szervezi.

•● YouTube ●•
www.youtube.com/playlist?list=PLSvfVC85UBTjbZU7bm66V40OGTaKGBx1r

•● Instagram ●•
www.instagram.com/zsidkultfeszt/

Tovább az esemény oldalára »