Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Beszélgessünk a baptizmusról – vallásokról közérthetően

  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest, 1065 Magyarország
   


Sorozatunkban kiválasztottunk 11 vallást illetve vallási irányzatot, amelyről az egyes vallások, egyházak, közösségek autentikus képviselői beszélnek saját meggyőződéseikről illetve a vallásuk legfontosabb kérdéseiről.

A sorozat kilencedik beszélgetésének vendége Mészáros Kálmán teológia tanár (Baptista Egyház), aki a baptizmust mutatja be nekünk.

A Baptista mozgalom a reformáció során létrejött, protestáns alapelveket követő, keresztény ébredési, megújulási mozgalom. A mozgalmat hívják még baptista egyháznak, követőiket baptistáknak nevezik. Magyarországra több mint 475 évvel ezelőtt érkeztek Svájcból menekülve az első baptista hitelveket valló misszionáriusok, akik közül sokan hitük miatt mártírokká lettek.

A baptisták ragaszkodnak ahhoz a szerintük bibliai hitvalláshoz, mely szerint csak olyan személynek kéne megkeresztelkednie (bemerítkeznie teljes víz alá merítkezéssel), aki saját akaratából döntött úgy, hogy ezt szeretné. Innen kapta a mozgalom az újszövetségi görög nyelvből eredő nevüket is: baptista = bemerítve keresztelő. Legnagyobb létszámban az amerikai kontinensen élnek. A nagyvilágon élő baptisták száma – családtagjaikkal együtt – megközelíti a százmilliót. Hazánkban 150 éve működik a baptista misszió. Jelenleg kettőszázezerre tehető a Kárpát-medence területén élő magyar és más nemzetiségű hitvalló baptisták és hozzátartozóik létszáma.

■ ■ ■ ■ ■ ■

A beszélgetéseket SZUNYOGH SZABOLCS író, újságíró vezeti, akinek a Jákob csillaga – Zsidóság – vallás, hagyomány, kultúra című, a zsidóságról írt könyvét 2015-ben jelentette meg a Noran Libro kiadó.

A sorozatot Nagy Erzsébet közgazdász, teológus, a Bálint Ház külső munkatársa szerkeszti.

Dátum ■ Téma ■ Vendég
2016. szeptember 22. ■ Ortodox kereszténység – Román ortodoxia ■ Magyar Máriusz esperes
2016. október 6. ■ Katolicizmus ■ Beer Miklós római katolikus püspök
2016. november 10. ■ Református egyház ■ Karsay Eszter lelkipásztor
2016. december 1. ■ Evangélikus egyház ■ Csepregi András teológus
2017. január 5. ■ Iszlám ■ Sulok Zoltán vallásjogász és dr Anwar Zsuzsanna
2017. január 26. ■ Buddhizmus ■ Cser Zoltán rektorhelyettes
2017. február 16. ■ Krisna Tudatú Hívők Közössége ■ Pálok Péter
2017. március 9. ■ Baptisták ■ Mészáros Kálmán teológia tanár
2017. március 30. ■ Pünkösdi Közösség ■ Pataky Albert
2017. május 4. ■ Hit Gyülekezete ■ Mészáros István László jogász
2017. május 25. ■ Bahá’i Közösség ■ Selyem Gyöngyi képviselő

Belépő: 900 Ft
Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 700 Ft;
Nyugdíjas és felsőoktatási diákigazolvánnyal: 700 Ft
Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes.
Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes.
Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a [email protected] címen.
Tovább az esemény oldalára »