Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Back to the roots koncert

  Hegedűs-Csáky Zsinagóga Hegedűs Gyula utca 3
Budapest, 1136 Magyarország
   


BACK TO THE ROOTS
Minden zsidó zene, ami jó!

Héber, jiddis örökzöldek, zsidó vonatkozású világslágerek: minden zsidó zene, ami jó! – Ez a Back to the Roots produkció, amely 2016-ban Kanadától Floridáig meghódította az amerikai kontinenst, és még idén a világhírű New York-i Carnegie Hallban is felcsendül a muzsikája.

Lakatos György
A Floridában élő világhírű gitárművész a legnagyobb koncerttermek népszerű vendége. Virtuóz játéka nyomán idén megkapta a Mr. Goldenhand, azaz az Aranykéz elismerést. Az általa irányított Back to the Roots produkció 2016-ban három amerikai, egy ausztrál és egy európai turnén örvendezteti meg a hallgatóságot.

Nógrádi Gergely
A budai Frankel Zsinagóga kántora, generációjának kiemelkedő tehetséggel megáldott művésze. 2015-ben Európa legjobb kántorhangjának választotta az Európai Kántorok Szövetsége. 2016-ban, amerikai koncertturnéja során a kitüntető “The Jewish Pavarotti” címet adományozták neki.

Koltai Róbert
A Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész színész számos sikerfilm és nagy színházi előadás részese. Sose halunk meg, Indul a bakterház, Patika, A miniszter félrelép, Illetékes elvtárs – csak néhány a legendás produkciókból, amelyeknek részese volt.

Fekete László
A budapesti Dohány utcai Zsinagóga főkántora. Gyakran közreműködik koncerteken, rádiós és televíziós közvetítésekben, lemezfelvételeken és filmekben. Hatalmas, szín gazdag basszusa már többször elkápráztatta Európa, Izrael és Japán zeneszerető közönségét.

Daniel Bouaziz

A francia-izraeli tenoristát Párizsban, Tel-Avivban és az USA-ban széles rajongótábor fogadja a fellépésein. A művész először lép fel Magyarországon. Széles repertoárjában Cavaradossi szerepétől a modern izraeli dalokig számos csodálatos örökzöld megtalálható.

Zucker Immánuel
Az Országos Rabbi képző – Zsidó Egyetem zsinagógájának kántora. Kellemes, lágy lírai tenorhangját Brooklynban, Bécsben, Innsbruckban is hallhatták már, olyan nagy kántorok oldalán, mint Fekete László, Shai Abramson, Giora Sharon és Moshe Stern.

Neumark Zoltán
A nemzetközileg elismert zongoraművész épp úgy otthon van az opera, az operett, a musicalek világában, mint az ősi és a modern zsidó zene területén. A világ öt kontinensén, világhírű énekesek megbecsült koncertpartnereként koncertezett.

Közreműködnek még: a Frankel Zsinagóga Férfikara, zenészek
Tovább az esemény oldalára »