Jelenleg a honlap 2017-05-03 napi bejegyzései között tallózunk.

  • 17:00
    A magánkiadásban megjelent könyvet Dr. Haraszti György történész mutatja be. Mindeddig feldolgozatlan témára vállalkozott a szerző: arra, hogy életinterjút készítsen az Izrael Államba alijázott magyar zsidók első generációjának emlékeiről, arról, hogyan építették fel az Országot. Dobos Erzsébet alapos kutatómunkát végzett a beszélgetések előtt, Erős-Hajdú Szilvia, az Új Kelet akkori főszerkesztőjének, valamint számos Izraelben élő barátjának segítségével sikerült harminc, 80-90 év közötti személyt találnia, akiket előzetes egyeztetés után 2014 nyarán otthonukban felkeresett. A beszélgetések során körvonalazódnak közel 70 év eseményei: a cionista mozgalommal kijuttatott, többnyire árva vagy félárva gyerekek története, a fiataloké, akik 17-18 évesen kötöttek házasságot melyek azóta is tartanak, a kibucok, ahol eleinte sátrakban és barakkokban laktak, mert még nem voltak házak, a személyes és közösségi sikerek, eredmények. Szerepelnek a könyvben olyanok is, később, 1956 után, ...
  • 18:00
    Vendégek: •● Nyáry Krisztián irodalmár •● Czingel Szilvia kulturális antropológus •● Nagy Eleonóra tanár, a Hősök Tere nagykövete Moderál: •● Hidas Judit, író, szerkesztő Belépő: 900 Ft Bálint Ház tagságival: 700 Ft Nyugdijas igazolvánnyal: 700 Ft Salom Klub tagságival 500 Ft Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes. Érvényes diáikgazolvánnyal ingyenes. Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a [email protected] címen.
  • 18:00
    **English follows Hungarian** Kedves Barátaim! Nagy örömmel hívlak meg benneteket a legközelebbi koncertemre ami a Szábó Ervin Könyvtár koncerttermében lesz 2017 május 3.-án, szerdán 18:00kor. A programban többek között W.A. Mozart, Puccini, Dvorak, Brahms, R. Strauss legszebb áriái és dalai szerepelnek. Zongorán kísér Domán Katalin, az Operaház főkorrepetítora, karmestere. Az est meghívott vendégművésze, Hűvösvölgyi Ildikó, Kossuth díjas színművésznő. Regisztráció a koncerthez szükséges, lehet nálam! :) ******* My dear friends! I am happy to invite you to my upcoming concert that will take place at the concert hall of the Szábó Ervin music library, on the 3rd of May, 2017 at 18:00. The program contains beautiful songs and arias by W.A. Mozart, Puccini, Brahms, R. Strauss, Dvorak and more. The pianist and coach of the Hungarian State Opera, Katalin Domán will accompany me on the piano. The guest artist of the concert is Ildikó Hűvösvölgyi, actress awarded Kossuth...
  • 19:00
    Ez a címe a beszélgető-sorozatnak, amelyen Csáki Judit színkritikus, a Revizor kritikai portál főszerkesztője kérdez és a végszóhoz szokott alanyok válaszolnak: színészek, színházi emberek, filmesek, írók. Vendég: Nádasdy Ádám Jegyár: 2000,- Spinoza Színház 1074 Budapest, Dob u. 15. www.spinoza.hu T: +36 1 413 7488 Pénztár: Hétköznaponként: 14-18 óráig, előadások napján az előadás végéig Hétvégén: az előadások előtt egy órával az előadás végéig
« 2017-05-02 --- 2017-05-04 »